szigetküldetések

DeletedUser

Vendég
:D Tudok róla, csak figyelmetlen voltam előző kommentel. De most elolvastam újra, bocs.

A védekezési bónuszt a támadó szerencséjének "leszálékolásával" figyelembe venni két szempontból nem alkalmas. Egyrészt matematikailag nem stimmel (10 támadó vs. 10 védő, 30% védelmi bónusz: 7/10 ≠ 10/13). másrészt eleve -30% szerencsével számolok támadáskor, ha mindenképp győzni kell, ennél kisebb értket viszont nem lehet bevinni. Ha jól sejtem, a harci szellem sem lehet egy adott értéknél kisebb, szóval passz. (Harmadrészt a szerecsénél meg harci szellemnél sem nyilvánvaló, amit fentebb is írtam: a csapatoknak csak az egyik, azaz támadó/védő értéke számít-e? Nem tartom valószínűnek, hiszen a támadónak is vannak veszteségei, mégha győz is -- alig hinném, hogy a saját fegyverükben megbotolva esnek el...)

Vagyis jó lenne a szimulátorban a szigetfeladatokkal megszerezhető bónuszokat megjeleníteni vagy a módosító tényezők (isteni erők, fejlesztések) között, vagy egyszerű beviteli mezővel a szerencse/harci szellem mintájára.
 

DeletedUser8281

Vendég
Amennyiben valaki támad, akkor azoknak a csapatoknak csak a támadóértéke számít, védőérték akkor számít amikor ezen csapatok a támadottak. Nem kell kombókat számolni, átlagolni. Amennyiben 100 lovassal támadsz, annak a támadóereje 55*100=5500. A harci szellemet a támadó és a támadott játékos pontszáma ( városainak összpontszáma ) határozza meg, ez nem egy állandó érték, a képlet mellyel ezt számolják állandó. Védő játékos összpontszáma osztva a támadó játékos összpontszámával, ez szorozva 3-al + 0.3 és a végén szorozva 100-al. 100% lehet a morál maximum. Egy példa : védő összpontszáma 25000, támadó összpontszáma 500 000. ((25000/500000)*3+0.3)*100=0.45 Tehát csapataid ebben az esetben képességük 45%-val harcolnak. Csupán matematikai alapon 30-31%-nál nem lehet kevesebb a morál.
 

DeletedUser

Vendég
Kösz, nem mondtál újat.
Nekem viszont az a kérdésem, hogy mitől halnak meg támadó játékosok? Valahogy azt is kikalkulálja a progi, azt a metódust szeretném tudni. Sejtésem szerint a védő játékosok visszatámadnak, és akkor viszont számít a védők támadóértéke, és a támadók védőértéke. Vagy van valami állandó, hogy a védelmi eszközök mennyi támadót pusztítanak eleve. Ennek kicsit ellentmond, hogy több egységgel támadva kevesebb az áldozat. Vagy van más elképzelés?
 

DeletedUser8281

Vendég
A támadók amiatt halnak meg, mert a védőknek van védelmi ereje. Nem visszatámadnak :) És igen, ha nagyobb a támadó csapat az számít, a valóságban is számít a túlerő. Ez nem csak a támadói oldalon van így, hanem a védelmi túlerő is számít. ( pl. amennyiben 100 szekérrel támadsz és van benn 400 kardos, akkor 25-ös falnál és ha egyik fél sem használ prémiuomt, torony sincs, akkor a 100 szekér 252 kardost öl meg, ellenben ha 4000 kardos van benn, akkor csak 165 hal meg.) Ez nagyobb csatáknál rendkívűl fontos szempont, nem szabad hagyni, hogy felgyűljenek a védők, mert akkor a túlerő miatt sokkal több támadó kell. Normál esetben 200 jelző kiüt 240-260 birkát, viszont ha akkor fut be ez a csapat amikor már 3K birka van benn, akkor csak 150 biremát süllyeszt ugyanannyi támadó.
 

DeletedUser

Vendég
A szigetküldetéseknél a gyorsítók, támadásjavítók mindazokra érvényesek, amelyeket az adott időintervallumban elindítasz, függetlenül a beérkezés idejétől?
 

DeletedUser8281

Vendég
Gondolom a kérdés a gyorsabb csapatmozgásokra és a feljavított támadásra vonatkozik. A csapatmozgásokkal nincs gond, ott már az indításkor figyelembe veszi a varázslatot és az az ídőpontot adja meg érkezési időnek, amikor valójában beér a támadásod ( akkor is, ha az út több időt vesz igénybe mint az áldás időtartalma). Azonban a feljavított támadásnak be kell érkezni a varázslat ideje alatt, egyébként hatástalan a varázslat. Tehát amennyiben 9 óra időtartalmú feljavított támadásod van, de te 11 óra távolságra lévő várost támadsz, akkor az indítást követő 2 óra elteltével érdemes csak az áldást a városra rányomni, mert egyébként már menet közben lejárna a hatása.
 

DeletedUser

Vendég
A szigetküldetéseknél a gyorsítók...
Ha jók a megfigyeléseim, a gyorsítók az isteni erőknél megszokott módon működnek. Vagyis a hatás ideje alatt (a városra alkalmazást követő x órában) elindított építkezésre, hajóácsolásra és toborzásra érvényes az alapidő csökkentése, akkor is, ha az így kalkulált idő hosszabb a bónusz hatásidejénél. Vagyis a bónusz lejárta előtti utolsó pillanatban (praktikusan legalább fél perc) elindított folyamat is az indításkor kedvezménnyel kalkulált időpontban fejeződik be; továbbá a bónusz érvényesítésekor már futó folyamatok befejezési időpontja sem változik. A toborzás / építés kiválasztásánál már a "kedvezményes" idő van feltüntetve.
 

DeletedUser

Vendég
Gondolom a kérdés a gyorsabb csapatmozgásokra és a feljavított támadásra vonatkozik. A csapatmozgásokkal nincs gond, ott már az indításkor figyelembe veszi a varázslatot és az az ídőpontot adja meg érkezési időnek, amikor valójában beér a támadásod ( akkor is, ha az út több időt vesz igénybe mint az áldás időtartalma). Azonban a feljavított támadásnak be kell érkezni a varázslat ideje alatt, egyébként hatástalan a varázslat. Tehát amennyiben 9 óra időtartalmú feljavított támadásod van, de te 11 óra távolságra lévő várost támadsz, akkor az indítást követő 2 óra elteltével érdemes csak az áldást a városra rányomni, mert egyébként már menet közben lejárna a hatása.
Köszönöm a választ (pégének is), erre gondoltam.
 

DeletedUser8893

Vendég
sziasztok,ha van egy kikényszerített hűségem, és aktív és elfogadok egy elvesztett hűséget akkor a kettő kiüti magát és ugyanúgy 0án marad?vagy levonja óránként az 5%ot,de a kifosztásnál meg nem vesz le pluszba ?
 

DeletedUser8461

Vendég
Tiszteletem,

Ilyenkor minden óra végén lemegy az 5% a falvak hangulatából, de ha sarcolsz/kifosztasz utána, egyből visszaugrik 100%-ra.
 

DeletedUser

Vendég
Hali!Nekem is az a próblémám,hogy amióta megy a szigetküldetés csak 10 alkalommal kaptam.Azóta semmi.Másoknak meg már több,mint 50 van.Hogy lehet ez?
 

DeletedUser

Vendég
Én úgy szoktam, hogy aktiválom a csökkentő varázst, és amikor lemegy 5%-ot aktiválom az erősítőt és kifosztok.
 

Moira

Ex-CM
Ez a hiba mostanra elsősorban azokat érinti, akik mobilról is be szoktak lépni, mert azt nem számítja a rendszer (javítja a következő frissítés). Ilyenkor a megoldás ki és belépés, amely után egyből frissül a sziget küldetés adatbázisod. Elnézést a kellemetlenségekért.
 
Fent