Moira
Ex-CM
Böngészős verzió 2.143
Kedves Mindenki!
A szerdai nap, 16-án fogja technikus csapatunk a játékot a legfrissebb verzióra frissíteni. A frissítés pontos idejét sajnos nem tudjuk előre behatárolni. Bár a frissítés ideje során előfordulhatnak belépési problémák, próbáljuk minimalizálni azt az időt, amit igénybe vesz ez az eljárás. Köszönjük mindenki megértését.
Összefoglalás
- Ebben a verzióban alapvetően arra figyeltünk, hogy a játékosok játék minőségén javítani tudjunk, ezért egy olyan gombot vezettünk be, amely valamennyi jelentést és üzenetet olvasottnak állít be, lehetővé tettük a szín hozzárendelést akkor is, ha a cél törlés alá került és módosítottuk azt, hogyan kezeli a rendszer, ha a fordítások túl hosszúnak bizonyulnak.
- Ezzel egy időben bevezetésre kerülnek a városalapítási módosítások, amelyeket a béta világon pozitív eredménnyel teszteltünk az elmúlt hetekben.
- Emellett javítottunk a Grepolisscore grafikáján és több hiba is pusztulásra ítéltetett.
Újítások, módosítások
- A városalapítás követelményeit csökkentettük annak érdekében, hogy növeljük a kezdeti időszak túlélési esélyeit. Az első béta tesztelés után az alábbi változásokkal lép érvénybe a módosítás:
- A "gyarmatosító hajó" tudomány akadémia szintkövetelménye 22-ről 13-ra csökken.
- A gyarmatosító hajóhoz szükséges kikötő szintje 20-ról 10-re csökkent.
- A kezdő küldetések és jutalmaik igazodnak a fenti változásokhoz. Ez lehetővé teszi, hogy a küldetés megkapásakor már meg tudja egy kezdő játékos építeni az első hajóját és megalapítani a második városát.
- A "gyarmatosító hajó" tudomány akadémia szintkövetelménye 22-ről 13-ra csökken.
- Egy új gombot vezettünk be, amely segítségével minden üzenet és jelentés státusza olvasottra állítható.
- Eddig is lehetőség volt rá, hogy a felsorolt üzenetek közül valamennyit kijelöljetek és azokat töröljétek, ám nehézséget okozott, hogy ezt egyenként minden oldalon, mappában megtegyétek, ha sok üzenetről volt szó.
- Ez az új gomb a kiválasztott részen egyetlen kattintásra olvasottá teszi valamennyi elemet.
- Eddig is lehetőség volt rá, hogy a felsorolt üzenetek közül valamennyit kijelöljetek és azokat töröljétek, ám nehézséget okozott, hogy ezt egyenként minden oldalon, mappában megtegyétek, ha sok üzenetről volt szó.
- A Grepolisscoreon belül a jelenlegi esemény ikonját módosítottuk, hogy a többi kategória ikon stílusához passzoljon.
- Babérlevelekkel bővült az egységesség kedvéért.
- Babérlevelekkel bővült az egységesség kedvéért.
- Ha a fordítás meghaladja a szöveg doboz korlátait (pl. felugró ablakoknál vagy prémium ajánlatoknál), úgy az ablak görgető sávot kap. Bár ez nem fog sok esetben előfordulni, segíthet olyan helyzetekben, ahol egyébként fontos információ maradna le.
- A már nem létező célpontok (pl. törölt játékos) színhozzárendelése módosítható, akkor is ha már nem jelennek meg a térképen.
- A játékba egy új hős került be: Médea.
- Médea egy új exkluzív hős, akit a következő esemény során lehet megszerezni.
- Hatása: A parittyások 16%-kal (+1% szintenként) erősebb támadó és védekező értékekkel harcolnak Médea oldalán.
- Költsége: a háború 40 érméje (miután elveszti exkluzív jellegét)
Hibajavítás
- Kaszárnya - Javítottunk egy megjelenítési hibát, ami akkor jelent meg, ha isteni küldöttek kiképzése közben váltott valaki istent. Innentől minden hely megürül ilyenkor.
- Kaszárnya/kikötő - Arisztotelész városból kivétele esetén (vagy más olyan hősnél, aki a kiképzést módosítja), ha a kivétel előtt nem vonták vissza az érintett kiképzési parancsokat, mostantól már a helyes nyersanyag mennyiség kerül jóváírásra.
- Barátok meghívása - Többé nem jelenik meg a kiírás, hogy gyűjtsd be az arany jutalmat, ha a 10 fős határt már elérted. Ahhoz, hogy ez a korlát életbe lépjen, valamennyi jutalmat be kellett már gyűjteni.
- Küldetés lista - Ha egyszerre több, mint 6 szigetküldetés volt megnyitva, úgy a következőig hátralévő idő nem jelent meg.
- Grepolisscore - Bizonyos kitüntetéseknél a jelzésre kattintás nem nyitotta meg a Grepolisscore képernyőt. Most már közvetlenül az érintett kitüntetés részhez ugrik.
- Kezdő küldetések - A városalapításnál egymásnak ellentmondó küldetések elentek meg (a régi és az új kezdő küldetés is ott volt egyszerre).
- Város alapítási képernyő - Ha olyan városból indul a városalapítás, ahol egy istennek két szárazföldi egysége is jelen van, az egységválasztó oldal kinézete elcsúszhatott. Most már a megfelelő helyen jelennek meg az egységek.
Visszajelzéseitek örömmel fogadjuk. Kérlek, osszátok meg velünk, mi tetszik, mi nem, miért, mit szeretnétek még látni. Köszönjük!
Tisztelettel
a Grepolis csapata
Utoljára szerkesztve: