Moira
Ex-CM
Verzió frissítés 2.133
Kedves Játékosok!
A szerdai nap, 8-án fogja technikus csapatunk a játékot a legfrissebb verzióra frissíteni. A frissítés pontos idejét sajnos nem tudjuk előre behatárolni. Bár a frissítés ideje során előfordulhatnak belépési problémák, próbáljuk minimalizálni azt az időt, amit igénybe vesz ez az eljárás. Köszönjük mindenki megértését.
Összefoglalás
- A jelen verzióban a fejlesztőink a teljesítmény fejlesztés lehetőségeit kutatták. Ez a téma többször fel fog merülni a következő verziókban.
- Emellett a korábban beharangozott sziget küldetés módosításokkal is foglalkoztunk, belső tesztelésnek vetettük alá a módosításokat és ellenőriztük játék dizájn és technikai megvalósíthatóság szempontból.
Március első hetében kezdjük meg a béta teszteket. A beta forumon többet is megtudhatsz, ha szeretnél! - Jó hír azoknak, akik szeretnék eseménytől függetlenül megkaparintani Arisztotelészt, Christopholuszt és Agamennónt. Ők hárman innentől kezdve mindenkinek elérhetőek. Ennek kapcsán a hősökhöz kapcsolatos kitüntetéseket is érintettük, másként csoportosulnak, hogy jobb áttekintést kaphassatok róluk.
Újítások, módosítások
- Exkluzív hősök: 3 hős elveszti exkluzív státuszukat és mindenkinek elérhetővé válnak.
- A következő 3 hős csatlakozik a normál hősök csoportjához:
- Arisztotelész (2016 téli eseménye)
- Agamemnón (Sparta vs. Hades)
- Christopholusz (Természet időkereke)
- A következő 3 hős csatlakozik a normál hősök csoportjához:
- Kitüntetések: Módosítottuk a hős kitüntetések szortírozását. Most minden kitüntetést hősönként csoportosítunk kitüntetés típus helyett.
- Korábban nem volt konzisztens lehetőség arra, hogy a típusokat csoportosítsuk, egy részüket kitüntetés típus szerint (fejpénz, erő), másokat hősök szerint rendeztük.
- Mostantól kezdve minden hős kitüntetést a hőshöz rendeljük, így könnyebb lesz nyomon követni, hogy egy adott hősnek megszerezted-e az összes kitüntetését.
- Korábban nem volt konzisztens lehetőség arra, hogy a típusokat csoportosítsuk, egy részüket kitüntetés típus szerint (fejpénz, erő), másokat hősök szerint rendeztük.
- Sziget küldetés: Az alábbi előkészületek már most aktívak az élő világokon:
- Mitológiai lényeket is lehet küldeni azon sziget küldetésekhez, ahol csapatokat kérnek
- Korábban ezen küldetések nem kezelték a mitológiai lényeket.
- Korábban ezen küldetések nem kezelték a mitológiai lényeket.
- Ahol egységeket kell küldeni, mostantól a lakosság igény a meghatározó
- Korábban: fix számú egységek kellett adni.
- Ez lehetővé teszi, hogy mitológiai lények is részt vegyenek a küldetésben.
- Korábban: fix számú egységek kellett adni.
- A szigetküldetés nehézségét mostantól a játékban elért stádium és a játékban addig egy városban megszerzett legtöbb pont határozza meg az érintett szigeten.
- Korábban: Valamennyi szigeten lévő város átlag pontját számolta a rendszer.
- A változás után a kihívások nehezebbek lesznek, de a jutalmak is nagyobbak lesznek. Mivel az egyik város már fejlettebb, könnyen meg lehet csinálni a küldetést, és végül így gyakrabban jutsz nagyobb jutalomhoz.
- A kiosztásra kerülő érmék a világ sebességéhez igazodnak.
- Korábban: A küldetésekért fix mennyiségű érme járt.
- A világ sebesség szorzóját 4-ben maximalizáltuk.
- A változástól azt reméljük, hogy gyorsabb világokon egyensúlyba hozzuk a játékos fejlődését az érmeszerzés ütemével lehetővé téve, hogy gyorsabban lépjenek szintet a hőseid.
- Korábban: A küldetésekért fix mennyiségű érme járt.
- Mitológiai lényeket is lehet küldeni azon sziget küldetésekhez, ahol csapatokat kérnek
- Az egység erősítők hatását módosítottuk a játék egyes területein.
- A játékon belüli események során (pl. Grepolympia bolt, napi belépési bónusz) szerezhető egység erősítések értékeit kissé módosítottuk.
- Ha a fenti módon szereted meg, úgy a hoplita, kardforgató, parittyás, íjász erősítések során kapott egységek mennyisége növekszik kicsit.
- A szigetküldetések során szerzett egységek számítási módját később váltjuk át, hogy a szigetküldetések nehézsége és a szerezhető jutalmak összhangban legyenek.
Hibajavítás
- Hősök - ha a szám meghaladta 3 számjegyet (decimális), akkor a kiképző ablakban felesleges sortörések jelentek meg.
- Játékos profil - Egy város meghódítása után a játékos profil háttere megváltozott picit. Most már nem fog megváltozni.
- Teljesítmény - Technikai módosításokat hajtottunk végre azon céllal, hogy a játék kliensének teljesítményét növeljük különösen azon helyzetekben, ahol egyszerre sok parancs (pl. támadás, támogatás) érkezik egy játékoshoz. További javulás várható ezen a téren.
Visszajelzéseitek szívesen fogadjuk.
Tisztelttel
a Grepolis csapata
Utoljára szerkesztve: