Minden verziót először a publikus béta szervereken teszteljük, és csak akkor mehet tovább, ha az ott jelzett valamennyi hibát kijavítottuk és a frissítés fennakadás nélkül működik.
Ezután a közönség fogadtatását mérjük le, azáltal hogy elsőként a német világokban, majd a nemzetközi, angol világokban frissítjük a verziót. Az innen gyűjtött adatok és visszajelzések még hatással vannak a frissítésre, amely csak ez után nyeri el végső formáját és kerül a többi világban kibocsátásra.
Magyarországon jellemzően 2 hetente, szerdánként történik a frissítés. Ennek megtörténtét a főoldalon és a fórumon(ebben a topicban) is mindig előre jelezzük. A régebbi frissítések által hozott módosításokat a súgóban, Verziófrissítés résznél tudjátok megnézni.
A szerdai nap, 8-án fogja technikus csapatunk a játékot a legfrissebb verzióra frissíteni. A frissítés pontos idejét sajnos nem tudjuk előre behatárolni. Bár a frissítés ideje során előfordulhatnak belépési problémák, próbáljuk minimalizálni azt az időt, amit igénybe vesz ez az eljárás. Köszönjük mindenki megértését.
Összefoglalás
A mostani verzióban elkezdtük a sziget küldetés rendszerünk módosításának technikai alapjait. Ha érdekelnek a várható módosítások, a DevBlog oldalon találhattok róla (sajnos egyelőre csak angol) leírást, amelyben a játék fejlesztőnk megossza mostani nézeteit.
A játékosok kérésére a sziget küldetések számlálót kapnak, amely megmutatja az utazás idejét a szigetküldetések támadásaihoz.
Visszatérő események kitüntetés kezelését módosítottuk és hibákat javítottunk.
Ha olyan szigetküldetést fogadsz el, amelyben ellenséges csapatokat kell megtámadni, a támadás idő megjelenik a felkészülési ablakban.
Régóta kérték a játékosok és az alkalmazásban is jól működött, így ideje volt a böngészőbe is bevezetni.
Kiigazítottuk a visszatérő események kitüntetéseinek címét a Grepolisscore rendszerében
Vannak a Grepolisban visszatérek események, amelyek saját kitüntetéssel jönnek, minden alkalommal, amikor megszerzed őket. Korábban megjelent rajtuk az évszám.
Egyes kitüntetésekben a hónap és év is megjelenik, hogy látni lehessen, pontosan mikor kapták őket.
Hibajavítás
Login - javítottunk egy lehetséges hibát a játékosok egymás követő regisztrációja kapcsán az új világokon.
Világcsodák - a 10. szintű csoda leírása ismét lent van, nem az ablak tetején, mivel a korábbi megoldás képátfedéseket okozott.
Grepolisscore - Néhány visszatérő kitüntetés kétszer jelent meg.
Agora - A JavaScript error jelenhetett meg ha az olimpia rendezése után gyorsan bezárták az agóra ablakot.
Bandita tábor - A támadás képernyőn rossz helyen jelentek meg a gombok.