Minden verziót először a publikus béta szervereken teszteljük, és csak akkor mehet tovább, ha az ott jelzett valamennyi hibát kijavítottuk és a frissítés fennakadás nélkül működik.
Ezután a közönség fogadtatását mérjük le, azáltal hogy elsőként a német világokban, majd a nemzetközi, angol világokban frissítjük a verziót. Az innen gyűjtött adatok és visszajelzések még hatással vannak a frissítésre, amely csak ez után nyeri el végső formáját és kerül a többi világban kibocsátásra.
Magyarországon jellemzően 2 hetente, szerdánként történik a frissítés. Ennek megtörténtét a főoldalon és a fórumon(ebben a topicban) is mindig előre jelezzük. A régebbi frissítések által hozott módosításokat a súgóban, Verziófrissítés résznél tudjátok megnézni.
A szerdai nap, 28-án fogja technikus csapatunk a játékot a legfrissebb verzióra frissíteni. A frissítés pontos idejét sajnos nem tudjuk előre behatárolni. Bár a frissítés ideje során előfordulhatnak belépési problémák, próbáljuk minimalizálni azt az időt, amit igénybe vesz ez az eljárás. Köszönjük mindenki megértését.
Összefoglaló
A világcsoda hozzájárulás áttekintőhöz új fejlesztéseket és funkciókat csatoltunk, illetve szövetség alapítók esetén nem érvényesül a minimum 72 órás szabály csoda töltéshez.
Minden érintett világon, ahol a szövetség érintett lehet benne, automatizált jelentés adja hírül a szövetség vezetőinek, hogy egy adott tag városai figyelmet igényelhetnek szabadság okán.
Emellett a captcha rendszert frissítettük és szokásunkhoz híven, hibákat is orvosoltunk.
Újítások és módosítások
Ha egy játékos, akinek csoda szigeten városa van, szabadságra megy, szövetségi vezetői minden érintett világon automatikus jelentést kapnak, hogy egy játékos városai figyelmet igényelhetnek szabadság okán:
Ha egy játékosnak a csoda szigeten egy vagy több városa van, a szabadság aktiválásáról a szövetségi vezetők automatikus jelentést kapnak.
A jelentés azon városok listáját tartalmazza, amelyek érintettek lehetnek a szabadság miatt a csodák szigetén.
A városokat szigetenként csoportosítja a jelentés és mindegyik névre rá lehet kattintani további akciókhoz pl. hogy közvetlen oda ugorjon a képernyő stb.
MEGJEGYZÉS: Ez a jelentés csak akkor keletkezik, ha a korábban bejelentett szabadság mód változás aktív az érintett világon. Ez a jelentés rendszer a változáshoz van kötve.
További javításokat kapott a csoda hozzájárulási áttekintő:
Most már a világ csoda fülből is meg lehet nyitni a ranglistán belül.
Ha egy csoda körkörös menüjéből nyitják meg, akkor automatikusan az adott csoda értékeit mutatja az oldal az áttekintő helyett.
Egy szövetség alapítója a 72 órás szabály ellenére azonnal tud nyersanyagot küldeni a csodába a szövetség alapítását követően.
Nemrégiben egy 72 órás várakozási időt vezettünk be a szövetséghez csatlakozóknak arra nézve, hogy mikor tudnak csodába nyersanyagot küldeni, emiatt azonban ha valaki létrehozott egy szövetséget, szintén nem tudott a csodába semmit sem tenni, így nem is tudta elkezdeni az építést.
Annak érdekében, hogy el tudja kezdeni a csoda építését, kivettük a szabály hatálya alól.
Ez a változás csak a tényleges alapítóra vonatkozik, aki létrehozta a szövetséget, nem pedig az alapítói jogokkal később felruházott tagokra.
Amint megkezdődött a csodák kora az új világok egyikén, onnantól már mind a 20 városhely feloldódik egy csoda építésének kezdetén az adott szigeten.
Egy világ csoda építésének kezdete az összes városhelyet felszabadítja a város alapításra, így onnantól 20 város lehet a szigeten.
Újrakezdő játékosok többé erre a szigetre nem kerülhetnek. Ezek a városhelyek csak alapításra állnak rendelkezésre.
A captcha rendszerünket reCAPTCHA v2 rendszerre frissítettük. Most már kényelmesebben tudod igazolni, hogy nem robot vagy.
Hibajavítás
Belépés - Egy tiltás esetén, ahol volt mód az újraindításra (amikor is úgy játszhat valaki, hogy nem kell kivárni a tiltás végét, ám minden addigi eredményt elveszít), egy igen/nem gomb páros is megjelent, aminek azonban nem volt funkciója, mivel csak az újrakezdés gomb rendelkezett funkcióval. Az extra gombokat kivettük.
Jelentések - foglalási információ - Bizonyos körülmények között nem helyesen jelentek meg a csapat információk.
Remélhetőleg a változások elnyerik tetszésetek. Véleményetek mindig szívesen fogadjuk, kérlek, osszátok meg velünk!
A boltokban elérhető már a legújabb alkalmazás verzió, amelyet érdemes letölteni. Itt találjátok a listáját annak, hogy milyen módosításokra számíthattok.
Újítások, változtatások
A szövetség vezetői automatikus jelentést kapnak, ha egy olyan játékos indítja meg a szabadságát, akinek városa van csodaszigeten. A lista valamennyi várost felsorolja, amely figyelmet igényelhet a szabadság alatt. Fontos: Ez a változás csak azon világokra vonatkozik, amelyek 2016. október 28-a után indultak, a többire nem.
Ha valaki szövetséget alapít, akkor a szövetség létrejöttét követően nem kell 72 órát várnia, hogy megindítsa a csoda építését, hanem azonnal meg tudja ezt tenni, ám ez csak a tényleges alapítóra vonatkozik, az alapítói joggal felruházott új tagokra nem.
Hibajavítások
Játékos profil - Többé nem jelenik meg a figyelmeztető szöveg, miszerint nem tudsz szövetségi tagság nélkül fenntartási eszközt használni, ha más játékos profilját nyitod meg, csak ha saját fenntartási eszközt használnál.
Küldetések - Adott körülmény együttes esetén a küldetés jutalom elfogadása gomb passzív maradt. Ezt a hibát orvosoltuk.
Kompatibilitás - sikeresen visszaállítottuk az iOS 7 kompatibilitást.
Véleményetek szívesen fogadjuk, kérjük, osszátok meg velünk.