Minden verziót először a publikus béta szervereken teszteljük, és csak akkor mehet tovább, ha az ott jelzett valamennyi hibát kijavítottuk és a frissítés fennakadás nélkül működik.
Ezután a közönség fogadtatását mérjük le, azáltal hogy elsőként a német világokban, majd a nemzetközi, angol világokban frissítjük a verziót. Az innen gyűjtött adatok és visszajelzések még hatással vannak a frissítésre, amely csak ez után nyeri el végső formáját és kerül a többi világban kibocsátásra.
Magyarországon jellemzően 2 hetente, szerdánként történik a frissítés. Ennek megtörténtét a főoldalon és a fórumon(ebben a topicban) is mindig előre jelezzük. A régebbi frissítések által hozott módosításokat a súgóban, Verziófrissítés résznél tudjátok megnézni.
A szerdai nap, 30-án fogja technikus csapatunk a játékot a legfrissebb verzióra frissíteni. A frissítés pontos idejét sajnos nem tudjuk előre behatárolni. Bár a frissítés ideje során előfordulhatnak belépési problémák, próbáljuk minimalizálni azt az időt, amit igénybe vesz ez az eljárás. Köszönjük mindenki megértését.
Összefoglaló
Míg a következő ünnep előkészületei folynak, egy fejlesztésen, módosításon is dolgoztunk, amely a csodák korát érinti - azon szigeteken, amelyeken egy csoda építése megindul, mind a 20 városhely felszabadul város alapításra, onnantól, hogy a csoda építését megkezdik.
Emellett felkészültünk a mobil verzió végleges lezárására, hiszen az adatok alapján az alkalmazás már rég átvette a helyét. Illetőleg hibákat is orvosoltunk, természetesen.
Olvass tovább, hogy megkapd a változások részleteit:
Újítások, módosítások
Szigetek, ahol csoda épül, 20 városhely lesz elérhető.
Ha elkezdődött a csoda építése és kevesebb, mint 20 város, vagy alapítható város van a szigeten, valamennyi fennmaradó hely elérhető lesz az alapításra.
Az újrakezdő játékosok többé nem tudnak csodaszigeten megjelenni.
Ez a változtatás lehetővé teszi a fair versenyzést és csökkenti az a feletti bosszankodást, hogy véletlenszerűen megjelenik egy újrakezdő városa egy csodaszigeten.
Mivel már üzemel a mobil alkalmazásunk, így december 31-vel megszüntetjük a mobil barát böngésző oldalunkat. Minden játékost, aki felkeresi az oldal, egy kijelző fog erre figyelmeztetni.
Hibajavítás
Általános - A termál fürdő többé nem fedi el a 30- szintű akadémiát.
Általános - A világ győztese ismét megkapja a +10% áldást, mindegy, hogy melyik világon és mikor szerezték meg a győzelmet.
Szövetség jogkezelése - ciril játékverzió - Az átfedések miatt az utolsó oszlop görgető sáv problémákat okozott.
Jelentések - Sziget küldetések - Szigetküldetés célok támogatásánál és támadásánál a senki megjelölés helyett pontosan leírja a jelentés, hogy miről volt szó.
Jelentések - Jelentésekben megjelenő szellemvárosok immár kattinthatóak, hogy további akciókat hajthass végre rajtuk.
Kezelői felület - Ha a vonatkozó küldetés megjelenése előtt kezdett valaki hősökkel foglalkozni, úgy JavaScript error lett a vége a dolognak. Ez többé nem áll fenn.
Térkép - Néhány sziámi iker falut elválasztottunk egymástól.
Térkép - Egy bandita tábor egy bizonyos szigeten lefedett egy falut. A káosz ezen tumultusába visszavezettük az egyensúly távolságtartását.
Grepolisscore - Grepolympia - A megfelelő Grepolympia ikon jelenik meg az esemény kategóriában.
Grepolympia - A fogathajtó képesség ikonjai rossz sorrendben jelentek meg.
Grepolympia - A rangsor helyesen jeleníti meg a szövetségeket az oldalakon, akkor is, ha játékosok és szövetségek között lapoztok.
Véleményeteket, visszajelzéseteket szívesen fogadjuk a fórum ezen részén.
Egy belső félreértés miatt a korábban hibásan kommunikált verzió változtatásokat módosítanunk kell, hogy pontos legyen a kiadott információ és ne okozhasson félreértést:
Szigetek, amelyeken csoda építésébe kezdenek, 20 aktív városhellyel fognak rendelkezni.
csoda építése 20 városnál kevesebben indult, a többi hely felszabadul az alapításra.
ezeken a szigeteken újrakezdők nem fognak megjelenni.
Ez a változtatás lehetővé teszi a fair versenyzést és csökkenti az a feletti bosszankodást, hogy véletlenszerűen megjelenik egy újrakezdő városa egy csodaszigeten.
A korábban bejelentettekkel ellentétben ez a változás visszaható hatályú, ami annyit tesz, hogy minden csodaszigeten automatikusan felszabadul a városhely, ha nincs ott 20 város még, onnantól, hogy bevezetjük a módosítást. Erre azért van szükség, mert nagy egyensúlytalanságot okozna, ha csak az újonnan épülő csodákat érintené a módosítást.
Megértjük, hogy az épp aktív, vérre menő csatákban ez hatalmas változást fog hozni, kihatással lesz arra, hogy ki a győztes. Ezért arra a döntésre jutottunk, hogy ezt a változást elhalasztjuk a következő frissítésig és az alábbi módosításokat tesszük a bejelentésben::
Azon szigeteken, ahol csoda építésébe fogtak, ott csoda áll vagy bővül, mindig 20 városhely lesz.
Ha egy ilyen szigeten kevesebb, mint 20 város áll vagy városhely van, úgy a többi azonnal automatikusan felszabadul, oda várost lehet alapítani.
Újrakezdéskor nem lehet ilyen szigetre kerülni, itt csak város alapítás lehetséges.
A változtatás visszaható hatályú, vagyis minden csodával rendelkező világra kihat.
Ez a változtatás lehetővé teszi a fair versenyzést és csökkenti az a feletti bosszankodást, hogy véletlenszerűen megjelenik egy újrakezdő városa egy csodaszigeten.
Elnézést kérünk az esetleg okozott kellemetlenségért.
A tél eljöttével az ünnepek is hétmérföldes csizmával közelednek.
Tükhé visszatért az adventi naptárával és napi jutalmakat biztosít nektek. Légy készen a legújabb exkluzív hősöd, Arisztotelész fogadására, vagy ha a világon nincsenek hősök, úgy a tanácsadók fognak 7 napig ingyen hozzád szegődni!