Közös kapcsolat

DeletedUser

Vendég
Összefoglaló
A közös internetkapcsolattal rendelkezők visszatérő problémájának megvitatása.

Jelenlegi állapot
Ez a funkció jelen helyzetben úgy működik, hogy: Akik egy internetkapcsolatról lépnek be, nem küldhetnek nyersanyagokat, és nem támadhatnak mást, 48 órán belül ketten is.

Leírás
Sok játékosnál utána kérdeztem ennek a dolognak, főleg egyetemistákat érint, élettársakat és munkatársakat. Mivel ugyanarról az IP címről játszanak, így hátráltatva vannak olyan dolgokban, mint például: nyersanyag küldése egymásnak, vagy akár egy 3. félnek, vagy nem támadhatnak meg 48 órán belül ketten ugyanazt az embert, hiába van az ellenfél játékos egy rivális, ellenfél szövetségben, akik napi 60 támadásokat indítanak a másik ellen. Ez ott bukik meg, hogy: [CSAK PÉLDA]: Ha én a szomszéd egyetemistával játszanék és 2 cigi között megbeszélnénk az ablakban, vagy a ház előtt, hogy megtámadjuk XYZ Jóska városát, akkor lazán megtehetjük, mivel nem egyezik az IP-nk, (vagy messzebb élő emberrel fórumon vagy Facebook-on is le lehet egyeztetni) VISZONT, ha ez a szomszéd egyetemista 1 lakással odébb lakna, szóval lakótársam lenne, akkor már 48 órát kéne várnunk minden egyes utasításunk között, ami ugyanazt a célszemélyt segíti vagy sújtja. Pár méter az eltérés, viszont óriási szakadék van a 2 esett között, konkrétan 48 óra, ami nem kicsi hátrány másokhoz képest. [Másik eset amivel találkoztam, ismerősöm multicégnél dolgozik, 100-1000 ember használ PC-t és internetet, nem ismer mindenkit, honnan kéne tudnia, hogy hányan játszanak éppen Grepolist, melyik szerveren, és mikor kit támadtak utoljára?] Elismerem, regisztrálhat egy játékos 2 várost közel egymáshoz és vissza élhet ezzel, de én úgy hiszem, hogy ez a kisebb százaléka az eseteknek, a felmérésem alapján. Viszont az nem megoldás, hogy akkor az egy lakásban játszó Grepolis felhasználók emiatt külön költözzenek :D.
Visszaélések megelőzése
A visszaélések kivédésén is régóta gondolkozom, ebben akár a fórum userek tömege is segíthetne ötletelni, hogy megkönnyítsük a fejlesztők és a support munkáját. Nos én első sorban a nyersanyagvándorlást nézném meg, amely ugyanazon IP-n folyik át, ha ez teljesen egy oldalú tranzakció, akkor esélyes, hogy egy személy játszik 2 várossal, az egyik csak ott van az éterben és halmozódnak a nyersanyagok, másikat fejleszti.

Vázlatrajzok
Képem nincs.

Érvelés
Nem is megvalósítani kell, hanem a meglévő kritériumokon változtatni, mivel így rengeteg játékos hátrányba kerül másokkal szemben. Pl. Két középiskolás az iskolában megbeszélik h lerohannak valakit, majd otthon Facebookon egymásra írnak, hogy "na hadd szóljon!", akkor az legális, de ha ezt EGY albérletben élő egyetemista csinálja a lakótársával, az illegális és kibannolják őket, miután rengeteg időt beleöltek a játékba.

Nyilatkozat
Az ötlet megfelel a kritériumoknak? Igen
Az ötlet be lett-e már korábban küldve? Nem
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

DeletedUser

Vendég
Ez mindig is egy nagyon kényes téma volt... egyetértenék veled, de hidd el, a nyersanyagküldés egyoldalúságát annyira nem könnyű leellenőrizni minden játékos esetében szvsz.
És ne tudd meg hányan élnének vele vissza!! :)
 

DeletedUser

Vendég
Szia, tudom, hogy rengetegen vissza élnek vele, de megkéne nézni, hogy mennyien élnek vele vissza, és mennyien nem játszanak ezért vele, mert hátrányba kerülnek, és megnézni, hogy melyik szám a magasabb :D Nekem mindegy, lakótársam itthon már nem lép be csak egyetemről, meg kvzóból, megoldottuk így, h nem 1 IPről játszunk, hanem úgy ahogy bárki más, messze egymástól, fb-n meg megbeszéljük :D de nem eltörölni kéne ezt, de ez a 48 óra eléggé nagy hátrány és elveszi a játék élvezetét és az esélyt a túlélésre, míg mást ez nem korlátoz, mert pl szomszédok nem lakótársak :D 1 fal van köztük és ennyi, máris hatalmas a különbség, 48 óránként kerülnek az emberek 48 óra hátrányba másokkal szemben:)
 

DeletedUser

Vendég
Sziasztok!

Sokszor megkérdőjelezett szabályt szeretnél megváltoztatni. Nem is rossz az érvelésed. Viszont tényleg rengetegen visszaélnek így is a szabályokkal, ha pedig ezt eltörölnék akkor még többen így tennének. Én is mondok egy példát. Regelek egy acc-al. Majd ugyanarról az IP címről csinálok még 10 másik acc-ot. Ha nem kellene bejelenteni a megosztást, akkor ezt legálisan megtehetném. Majd fejlesztgetném mindegyiket, kialakíthatnék védő és támadó acc-okat is. Majd időzítve támadnék valakit 8 acc-ból. Megtehetném, mert legális lenne. Ráadásul ha nem tiltaná ezt semmi, akkor mindenki így tenne, mert aki nem hozna létre több fiókot, az hátrányba kerülne. A nyersanyagkövetéssel ezt nem lehetne kontrollálni. Amikor a sup most megvizsgál "gyanús" acc-okat, akkor nézi azt is, nézi az áldásokat és még rengeteg dolgot. És még így is rengeteg a csaló, sokkal több, mint amennyit el tudsz képzelni. Arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag végtelen mennyiségű aranyat tudnál szerezni, mert csak hivogatnád meg az általad később létrehozott acc-okat, és begyűjtenéd az aranyat.
 

DeletedUser9302

Vendég
Tisztelt WtaufE100!

Az internetkapcsolatról szóló szabály tényleg nem váltja be teljesen a hozzá fűzött reményeket.
A legutóbbi értesüléseim szerint, abból a célból hozták, hogy ne tudják megbeszélni a támadásokat és egyéb hadműveleteket.
Ellenben már fejlődik az informatika, a Facebook pedig egy olyan eszközzé vált, ami ugyanazt teszi lehetővé, csak szabályos a használata.

Sajnos nincs ötletem, de egy megfelelő koncepcióra mindenképpen szükség lenne.
 

DeletedUser

Vendég
Darkest!

"Legutóbbi értesüléseid" nem tudom kitől származnak, de badarság. Az internetmegosztással kapcsolatos szabályokat azért hozták, hogy ne lehessen egy embernek 10-20 acc-ja. Ez a szabály a becsületes játékosok védelmét szolgálja. Igaz ez akkor is, ha sajnos van olyan eset is - az ötletgazda is említett ilyet - amikor hátrányt vagy nehézséget okoz néhány becsületes játékosnak.
 

DeletedUser

Vendég
Igen elismerem mind ezt amit leírtatok, hogy igaz, és lehet, hogy nincs rá jó megoldás, nem mondtam h el kell törölni, mert az még több visszaélést fialna, max változtatni a számokon. Úgy tűnik, hogy ha be van vezetve ez a szabály akkor is rengetegen kerülnek hátrányba és ha nincs, akkor is. Lehet nincs jó megoldás, nem tudom. De az biztos, hogy vagy így, vagy úgy valakik hátrányt szenvednek el mindkét esetben.
 

DeletedUser10235

Vendég
Ha ugyanarról az IP-ről mindég csak külön külön jelentkeznek be akkor az azt jelenti hogy ugyanaz az ember hozott létre számos profilt. Ha egyidejű belépések vannak , sőt egyidejű utasítások , akkor ezek külön személyek.Nem tudom hogy ezt lehet e vizsgálni.
A taktikai egyeztetéseket miatt már nincs értelme a korlátnak , okostelefonról együtt tolhatják többen is. A profilhalmozást kellene csak szűrni , ha lehetséges az egyidejűség ellenőrzése.
 

DeletedUser

Vendég
Az egyidejű belépés sem biztos, hogy külön személyeket takar, hisz másik böngésző(k) megnyitásával egy ember akár 5-6 acc-ba is lehet azonos időben. Ugyanakkor a különböző belépési idők sem biztos, hogy egy személyt takarnak. Egyébként a belépések idejét a nyersanyag és áldásküldést is tudják vizsgálni ha valaki "gyanús".
 

DeletedUser

Vendég
Erre a kérdésre nincs válasz, erre a problémára nincs megoldás.
Ötlet szintjén annyit lehetne tenni, hogy a meghívásért járó aranybónuszt eltörölni, és a fent említett 48 órát csak a kereskedéssel megtartani.

De jól tudom, hogy az ötletemet máris megkritizáltad. Nem várok rá választ, se kritikát, mert erről a témáról őszülésig lehet vitatkozni.

A multizás-probléma akkor lett elrontva, amikor a játékot kitalálták. Egyszerűen az a baj, hogy több accunttal rendelkező személyek előnybe kerülnek a multiplayer játékelemek miatt.

A Grepolis ilyen, ha nem tetszik tegyétek azt amit mindenki más: Ne kockuljatok állandóan, hanem értelmes tevékenységeket próbáljatok csinálni.
Ha egy 50k pont körüli játékos egy nap 1,5 órát játszik, akkor ez 574,5 óra évente, ami annyit jelent, hogy 40 évből közel 4-et töltesz számítógépezéssel. Négy év alatt hadd ne írjam le miket lehet csinálni.

Valahol ITT rontja el a számítógépfelhasználók jó része az életét.

Szimplán azért írtam le ezt, mert nem volt jobb dolgom az utóbbi negyed órában =D
 

Moira

Ex-CM
Igen, ez egy olyan téma, ami rendszerint felmerül és nem is bánom, ha nyilvánosságot kap.
Vannak olyan területek, amiket biztos, hogy meg fogunk tartani, de ha van jobb megoldás, akkor azt nagyon szívesen közvetítem a vezetőség felé, mert már rég óta keresünk lehetőségeket.

Valaki azt írta, hogy a cél, hogy védjék a szabályosan játszókat. Ez a fő szempont.
Elsősorban a multizás kiszűrésére szolgál, mivel ha egy ember több fiókot hoz létre, akkor is csökkenteni lehet a kárt azzal, ha nem engedjük a kooperációt ezen fiókok között. Ha valaki szabályosan játszik, akkor teljesen jogosan háborodik fel, hogy a játékát egy nap alatt a nullára degradálja egy 10 fiókos specializálódott multi. Ha azonban nincs mód arra, hogy össze dolgozzanak a fiókok, akkor pusztán az, hogy multi, kisebb kárt okoz.

Ráadásul akkor is, ha többen játszanak több fiókkal egy interneten, előfordul, hogy benéznek egymás fiókjába (jaj, de jó lenne ezt támadni, de pont ott van a párom városa melette, onnan is megtámadom). Itt ténylegesen két emberről van szó és két fiókról, mégis hátrányt, kárt okoz a célpontnak.

Vannak azonban komoly problémák is, amik igazságtalanságot okoznak pont a szabályosan játszó játékosoknak. És elsősorban erre keresünk kezelhető, alkalmazható javaslatokat.

Ilyen az, ha egy interneten játszó több személyt azonos harmadik támad... ilyenkor csak az egyik tud reagálni. Ez mindenképpen igazságtalan hátrány.

A kereskedelemben sem feltétlen igazságos a jelenlegi korlátozás, de már így is többen próbálják kikerülni a szabályokat azzal, hogy harmadik személy beiktatásával küldenek egymásnak anyagokat (ez persze a jelenleg fair play-nek nevezett szabályba ütközik).

Ez az a két terület, amit én fel tudok sorolni, ahol elsősorban javaslatokat várunk. De ha más területet találtok, ami kiemelkedően igazságtalan, és esetleg javaslat is arra, hogyan lehetne hatékonyan, de igazságosabban megoldani, mi nyitottak vagyunk az ötletekre.
 
Fent