Moira
Ex-CM
G R E P O L Y M P I A
Kezdődjenek a játékok!
Négyévente egyszer a világ legjobbai összejönnek játékokra, versenyekre és ünneplésre. A néhai görögöknek köszönhetjük az Olimpiai Játékok nemes hagyományát. A gyökerekhez visszatérve most a Grepolis is csatlakozik a tradícióhoz és örömmel hív titeket: vegyetek részt az eseményben, ünnepeljetek velünk!
Az Olimpiai Játékokat elsőként az ókori görögök rendezték meg, ahol az egyes városállamok mérték össze erejüket négyévente az atletikus sportokban, harcban és fogathajtásban. Ez a béke ideje volt, ahol az ellenségeskedéseket és konfliktusokat a játékok végéig elnapolták.
Az istenek is örömmel tekintettek az eseményre, ahol teret engedtek tiszteletüknek, a győzteseket pedig az epika, az énekek és az emléküknek emelt szobrok örökítették meg a jövendő generációknak.
Ahogy a görög befolyás elhalványodott, a játékok hagyománya is kihalt, elfeledve feküdt a verseny szinterének elvadult kertjében. Évszázadok teltek el, mire ismét méltó helyét tölthette be az emberiség történelmében. Nem mutatja jelét, hogy másodjára is feledésbe szeretne merülni.
Így hát kemény edzésekbe merülnek a sportolók, a lángot pedig városról városra viszik, most már az egész világ izgatottan várja a nyitó ceremóniát, amellyel kezdetét veszik a nyári Olimpiai Játékok!
Grepolis tengerborította világának szigetein, a városok lakosai is készülődnek, koszorúkat fonnak, ünnepeket szerveznek és meggyújtják a fáklyákat, hogy méltóképp fogadják az ünnepek és szórakozás ezen különleges nyarát!