Verzió frissítés 2.24

Moira

Ex-CM
Verziófrissítés információk

Minden verziót először a publikus béta szervereken teszteljük, és csak akkor mehet tovább, ha az ott jelzett valamennyi hibát kijavítottuk és a frissítés fennakadás nélkül működik.


Ezután a közönség fogadtatását mérjük le, azáltal hogy elsőként a német világokban, majd a nemzetközi, angol világokban frissítjük a verziót. Az innen gyűjtött adatok és visszajelzések még hatással vannak a frissítésre, amely csak ez után nyeri el végső formáját és kerül a többi világban kibocsátásra.


Magyarországon jellemzően 2-3 hetente, kedd délelőttönként történik a frissítés. Ennek megtörténtét a főoldalon és a fórumon(ebben a topicban) is mindig előre jelezzük. A régebbi frissítések által hozott módosításokat a súgóban, Verziófrissítés résznél tudjátok megnézni.
 

Moira

Ex-CM
Verzió frissítés tartalma



Tulajdonságok:
• a játékba email meghívás miatt visszatérők nem kapták meg az emailben ígért aranyat (azok is be tudják gyűjteni, akik már beléptek a játékba)
• Új meghívás funkció: facebookon keresztül, applikációkon át, illetve timeline szövegen és magánüzeneten át is
• Korábban minden város elvesztése sem kapcsolta ki a prémium automatikus meghosszabbítását, most viszont már igen.
• földi egységek halála után a gyarmatosítás folytatódott, most azonban minden földi egység halála után a többi egység hazatér
• A toborzás áttekintő javítása/refaktorálása, amely révén több funkció is megnyílik, mint szortírozás, filterezés, két kattintással több városban való kiképzés.

Hibajavítás:
• közvetlen utalás arra, ha a játékos által meghívott személy elérte az 1000 pontot.
• néhány esetben nem engedte a rendszer a játékosoknak megváltoztatni az email címüket
• már meghívott játékosok néha többszörösen megjelentek a meghívottak listáján és foglalták a maximális helykapacitást
• facebook csatlakozás megakadályozta az újrakezdést
• egyes esetekben a jelentések nem voltak elérhetőek
• egyes esetekben több, mint 10 játékos után is szerezhetett valaki aranyat
• az arany jóváírás jelentés nem meghívottanként, hanem összesen egyszer érkezett csak meg
• Bizonyos esetekben a föníciai kalmár rossz mitikus egységet adott.
• Támadás tervező: a szállítás kapacitás kutatást nem vette figyelembe helyesen (nem a kiválasztott, hanem az aktív városét nézte)
• tiltás esetén történő újrakezdésnél a megerősítési felugró ablak hibásan működött
• saját ajánlatok ablak elcsúszása volt tapasztalható bizonyos böngészőknél
• néha nem frissült megfelelően az arany begyűjtése ablak
• ajánlatok elfogadása után az ablak nem frissül egyes esetekben
• néha a csodát akkor is tovább lehetett építeni, ha valaki közben 10. szintre építette azt
• beállítások ablak nyitva léte során ha valaki frissítette az ikonját, akkor hiba üzenet jelent meg
• lázítás hiba: időnként túl korán deaktiválódott
• Saját sziget kitüntetés nem íródott jóvá, amikor a kritériumok teljesültek (új hódítási rendszerben)
• szellemváros esetén a csodába további nyersanyagot lehetett küldeni
• ha azonos másodpercben egyszerre több negatív varázslat is érintett egy várost, akkor mind teljesedésbe ment
• napi jutalom problémák:
- 30. nap után lévő jutalom választást figyelmen kívül hagyta a rendszer
- szinteket ugrott át a rendszer alkalmanként
• utolsó város elvesztésekor nem nullázódott az áldás szint
• Artemisz templomának megépítésével járó bónuszok pontosabb leírása
• szövetségben közzétett jelentés varázslat infót is tartalmaz
• Chrome-ban használt eszköztár esetén a layout elcsúszott
• a jelentések közzétételi jogosultságainak beállításai immár helyesen jelennek meg

Hősi világok
• Egyes esetekben a játékosoknak nem jelent meg a 550 áldás, noha az arra feljogosító kitüntetés birtokában voltak.


Mobil Grepolis:
• bevezetésre került a támadás jelző ikon
- bejövő támadás esetén a fejlécben megjelenő ikon mutatja a megtámadott városok számát
- a város ikon helyett a főoldalon villogó támadás ikon jelenik meg
• A varázslatok nem jelennek meg a támadások jelentésében
- A támadó varázslatot már tartalmazza a jelentés
- egyéb hatások is megjelennek a jelentésben
• Az érintő gomb nem reagál: a mobil kiválasztó gomb csak a szöveges rész felett reagált, most azonban a teljes gomb kihasználható
• javított java script error, amely megakadályozta a kezdő lap megjelenítését
• a védekező fél felé tartó seregen rossz varázslat ikon jelent meg
• belső falvaknál milícia ikon jelent meg háttér képként

 
Utoljára szerkesztve:

DeletedUser

Vendég
A frissítés időtartamára a szerverek nehezen, vagy egyáltalán nem elérhetőek. Megértéseteket, és türelmeteket köszönjük.
 

Moira

Ex-CM
Mindenki figyelmét felhívom, hogy fontos változás történt a csodák kapcsán!

Eddig a szellemváros jelenléte a csoda szigeten nem hatott ki a csodák építésére, de mostantól mint idegen város jelenik meg és a csoda építés szempontjából pont úgy működik, mint ahogy egy más szövetség által meghódított város, vagy egy oda betelepült új város.
 
Fent