Verzió frissítés 2.227

Moira

Ex-CM
Verzió frissítés 2.227


Kedves Játékosok!

A szerdai nap, 25-én fogja technikus csapatunk a játékot a legfrissebb verzióra frissíteni. A frissítés pontos idejét sajnos nem tudjuk előre behatárolni. Bár a frissítés ideje során előfordulhatnak belépési problémák, próbáljuk minimalizálni azt az időt, amit igénybe vesz ez az eljárás. Köszönjük mindenki megértését.

Újítások, módosítások

  • Aphrodité érkezésének közeledtével az utolsó simítások is megtörténtek, hogy tökéletes legyen belépője az első világában Grepolisban:
    • Ahogy társ istenei, neki is saját melódiája lesz, amikor egy városban istennek választják.
    • Mivel a szirének tengeri egységek, amelyek a víz felszíne alatt úsznak, kiigazítottuk a képüket, hogy ne repülő egységnek látszódjanak!
    • Extra információs szöveget tettünk be az istenváltás megerősítő ablakban, ami figyelmeztet, hogy a passzív isteni hatalmak is elvesznek az istenváltás esetén.
    • Kisebb módoításokat tettünk Aphrodité varázslat leírásaiba, hogy pontosan mutassák be azok hatásait.
Hibajavítások

  • A szövetség által megszerezhető templomok maximumát nem lehet átlépni már azzal, hogy egyszerre foglalnak el két templomot.
  • Harci pontok láthatóan le lesznek vonva, ha diadalmenetet tart valaki.*
  • Az eszközsegédek a leírásokat és passzív képességeket is megjelenítik.*
  • A harci point falvakkal való interakció nem fogja a többi kezelői felület interakciókat befolyásolni, mint városváltás.*
  • Sok időt töltöttünk az Aphroditéhoz kapcsolódó hibák javításával, amelyek a Béta világon megjelentek, hogy az élő világokon már ne legyenek jelen, példának okáért:
    • A szimulátor megjelenése nem engedi, hogy egy támadás szimulálásnál ne lehessen egyszerre Posszedión és Aphrodité egyszerre legyen kiválasztva istennek támadáskor.
    • Sziréneknek szükséges a 6. szintű kikötő.
    • Pügmalion passzív szövege megjelenik a mobil alkalmazásban, a böngészővel összhangban.
* Bétán talált, élő világokon nem jelent meg.

gpcl-line.png


Visszajelzéseitek hálásan fogadjuk.

Tisztelettel,
a Grepolis csapata


footer.png
 
Utoljára szerkesztve:
Fent