Verzió frissítés 2.219

Moira

Ex-CM
Verzió frissítés 2.219


Kedves Játékosok!

A szerdai nap, 5-én fogja technikus csapatunk a játékot a legfrissebb verzióra frissíteni. A frissítés pontos idejét sajnos nem tudjuk előre behatárolni. Bár a frissítés ideje során előfordulhatnak belépési problémák, próbáljuk minimalizálni azt az időt, amit igénybe vesz ez az eljárás. Köszönjük mindenki megértését.



Űjítások módosítások

  • Megváltoztattuk, hogy az újra indítás hogyan működik:
    • Ha az első újraindítás a város létrehozását követő 24 órán belül történik, úgy azonnal végrehajtható. Az eredeti város törlése automatikus.
    • Innentől minden újraindításnak 5 napos türelmi ideje van, tehát a második és n-ik indítás is 5-5 napos eltéréssel történhet meg.
    • Emellett, ha valaki email címet változtat, akkor 5 napig kell várnia, mire sort keríthet egy újraindításra.
    • Ez nem érinti azon játékosokat, akiknek az újraindításának oka, hogy elfoglalták az utolsó városukat, hanem csak azon újraindításokra vonatkozik, amit a játékosok maguk kezdeményeztek a beállítások menüben.
  • A kém jelentések azt is mutatják, hogy a városban mely istent tizstelik.
  • Lehetővé tettük, hogy a szövetségi fórumon egyszerre több hozzászólást is törölni lehessen (akiknek van ilyen fórum kezelési jogosultsága).
  • Az Olimposz világokon, ha épp ostrom alatt áll egy templom, módosítottuk, hogy az ostromló hogyan tud a bejövő támadásokra varázsolni:
    • A templomot ostromló játékos tud a templomot épp támadó ellenségek támadásaira varázsolni.
    • Az ostromot támogató játékosok nem tudnak a templom felé érkező támadásokra varázsolni.
    • Az egyérteéműsítés kedvéért, ha egy szövetség már birtokolja a templomot, akkor a szövetség minden tagja tud a bejövő támadásokra varázsolni.

Hibajavítás

  • A parancs áttekintőben módostottuk a parancsok formatálását.
  • A farm falu áttekintőben a farm falvakhoz vezető link ismét minden esetben helyesen működik.
  • A konföderációs partnerek immár helyesen kapják meg a templomot elfoglaló szövetség nevét.

* Bétán található, élő világon nem tapasztaltuk.

gpcl-line.png

Visszajelzéseitek kiemelten fontosak, kérjük, hogy jelezzétek véleményeteket!

Tisztelettel
a Grepolis csapata

footer.png
 
Utoljára szerkesztve:
Fent