Verzió frissítés 2.132

Moira

Ex-CM
Minden verziót először a publikus béta szervereken teszteljük, és csak akkor mehet tovább, ha az ott jelzett valamennyi hibát kijavítottuk és a frissítés fennakadás nélkül működik.

Ezután a közönség fogadtatását mérjük le, azáltal hogy elsőként a német világokban, majd a nemzetközi, angol világokban frissítjük a verziót. Az innen gyűjtött adatok és visszajelzések még hatással vannak a frissítésre, amely csak ez után nyeri el végső formáját és kerül a többi világban kibocsátásra.

Magyarországon jellemzően 2 hetente, szerdánként történik a frissítés. Ennek megtörténtét a főoldalon és a fórumon(ebben a topicban) is mindig előre jelezzük. A régebbi frissítések által hozott módosításokat a súgóban, Verziófrissítés résznél tudjátok megnézni.
 

Moira

Ex-CM
Verzió frissítés 2.132


Kedves Játékosok!

A szerdai nap, 22-én fogja technikus csapatunk a játékot a legfrissebb verzióra frissíteni. A frissítés pontos idejét sajnos nem tudjuk előre behatárolni. Bár a frissítés ideje során előfordulhatnak belépési problémák, próbáljuk minimalizálni azt az időt, amit igénybe vesz ez az eljárás. Köszönjük mindenki megértését.

Összefoglalás

  • A szigetküldetések tervezett újragondolásának munkálatai továbbra is folynak. A témával kapcsolatos fejlesztői blogot itt találhatod meg, ahol a véleményed is megoszthatod. Hamarosan elérhető lesz a béta tesztelés is, ha követsz minket, erről is hamar informálódhatsz!
  • Ettől a verziótól kezdve lehetőséged van rá, hogy a támadás tervezőben város ID számot használj és ennek megfelelően módosítottuk a legördülő automatikus befejező menüt is.
  • Emellett bizonyos leírásokat az érthetőség kedvéért pontosítottunk és hibákat javítottunk. A részleteket lejjebb találhatod:

Újítások és fejlesztések

  • A támadás tervező prémium funkcióban immár a város azonosító számát is fel lehet használni a város kiválasztásában
    • Korábban csak a városnevek használatával volt erre lehetőség, ami esetén nehéz volt kiválasztani a pontos várost, ha több azonos nevű város is volt.
    • Most azonban a város nevet és a város azonosító számot is használhatod, hogy azonosítsd a terv részére a várost.

      attackplanner_id.png
  • A nyersanyag kapacitást leíró szövegeket egyértelműsítettük
    • Korábban azt írta le a játék, hogy mely pontos pillanatban lesz tele a raktár. Ez azonban az éppen aktív nyersanyag termelésre alapozott adat volt. Azonban az aktív hatások hamarabb is lejárhattak, mielőtt még a jelzett időt elérték volna.
    • A leírás így kibővült annyival, hogy a legkorábbi időt írja le, vagyis egy adott időpontot, vagy annál későbbi időt, mivel a nyersanyag termelési hatások erősen befolyásolják ezt az időpontot.
  • A legördülő menük és az automatikus kiegészítés opciók idomultak a Grepolis stílushoz.

    autocompletedropdown.png
Hibajavítások


  • Támadás előkészítés - Javítottuk a figyelmeztetést, ami akkor jelent meg, ha hősöket önmagukban akart valaki küldeni egy másik szigetre. Most helyesen leírja, hogy hajót vagy repülő egységet kell vele küldeni.
  • Szövetségi fórum - a lezárt témákat helyes jelölést kapnak, ha valaki azt az opciót válassza, hogy minden tartalmat olvasottnak jelöljön meg benne.
  • Szín hozzárendelés - Szövetség nélküli játékosok is tudnak már a más szövetségeknek színt hozzárendelni.
  • Ostrom, lázítás - Kisebb módosításokat hajtottunk végre, hogy a feldolgozás ne késleltesse annyit az ostrom vagy a lázadás kezdetét. Ebből kifolyólag a jelentés pontosabban leírja majd a fentiek időpontjait.
  • Áldás - A szigetküldetések során beszerzett csökkentett áldás termelés most már csak azt a várost érinti, amelyről a küldetést elfoglalták, nem pedig a vonatkozó isten teljes áldástermelését.
  • Hősök csarnoka - Javítottunk egy hibát, ami a hősök csarnokának adatait hibásan jelenítheti meg, így hibásan sorolja fel a nyerteseket a csarnokban.

gpcl-line.png


Remélhetőleg a változások elnyerik tetszésetek. Véleményetek mindig szívesen fogadjuk, kérlek, osszátok meg velünk!

Tisztelettel
A Grepolis csapata


footer.png
 
Utoljára szerkesztve:

Moira

Ex-CM
Alkalmazás verzió 2.132


Kedves Mindenki!

A boltokban már elérhető a legfrissebb verzió, ha még nem tetted rá kezed, most megteheted.

Újítások, frissítések

  • A raktár feliratokat módosítottuk, hogy egyértelmű legyen, a kiírt "raktár tele lesz" érték a legkorábbi lehetséges időt mutatja.
Hibajavítások

  • Szövetség - Vezetők is láthatták a szövetség feloszlatása gombot, noha az csak az alapítók joga. A gomb használata hibához vezetett.
  • Város foglalás - Néhány változtatást hajtottunk végre, hogy az adat feldolgozás ne hátráltassa az ostromot és a lázítást.
  • Áldás - Szigetküldetés révén szerzett áldás csökkentés most már csak az érintett városra hat.
  • Hősök csarnoka - Egy olyan hibát orvosoltunk, amely ellentmondást okozott a hősök csarnokában megjelent adatok és a a kitüntetések között.
gpcl-line.png


Véleményetek örömmel várjuk, osszátok meg velünk!

Tisztelettel
a Grepolis csapata
 
Utoljára szerkesztve:
Fent