Minden verziót először a publikus béta szervereken teszteljük, és csak akkor mehet tovább, ha az ott jelzett valamennyi hibát kijavítottuk és a frissítés fennakadás nélkül működik.
Ezután a közönség fogadtatását mérjük le, azáltal hogy elsőként a német világokban, majd a nemzetközi, angol világokban frissítjük a verziót. Az innen gyűjtött adatok és visszajelzések még hatással vannak a frissítésre, amely csak ez után nyeri el végső formáját és kerül a többi világban kibocsátásra.
Magyarországon jellemzően 2 hetente, szerdánként történik a frissítés. Ennek megtörténtét a főoldalon és a fórumon(ebben a topicban) is mindig előre jelezzük. A régebbi frissítések által hozott módosításokat a súgóban, Verziófrissítés résznél tudjátok megnézni.
A szerdai nap, 14-én fogja technikus csapatunk a játékot a legfrissebb verzióra frissíteni. A frissítés pontos idejét sajnos nem tudjuk előre behatárolni. Bár a frissítés ideje során előfordulhatnak belépési problémák, próbáljuk minimalizálni azt az időt, amit igénybe vesz ez az eljárás. Köszönjük mindenki megértését.
Összefoglalás
A jelen verzió egy olyan újítást hoz be, amelyet régóta ismételten kértetek: valamennyi jelentés tartalmazza a szerzett harci pontokat.
Emellett 6 új hőst vezetünk be a játékba. Mind egyedi sajátossággal érkezik. .
Természetesen hibákat is orvosoltunk menet közben. Olvassátok el a módosításokat:
Újítások, módosítások
Harci pontok - a csatában szerzett harci pontok minden jelentésben meg fognak jelenni.
Korábban azért nem jelentek meg, mert egy vesztes csatában jelezték, hogy milyen erőkkel bírt az ellenfél.
Tekintettel arra, hogy ezt az információt a városfal adataiból is ki lehetett számolni, nincs értelme ragaszkodni ehhez a szabályhoz.
A közzétett jelentésekben is meg fog jelenni a harci pont. A megosztásnál a zsákmány opcióhoz vannak kötve.
Hősök: Több új hős is megjelent az ókori göröghonban.
Valamennyi új hős a hagyományos toborzási körben elérhető.
Az összes új hős saját kitüntetésekkel jönnek (mind a saját szint tekintetében, vagy úgy, hogy adott számú alkalommal sebesítettek meg más hősöket).
Ismerd meg a 6 új hőst:
Pariphaistész
Amíg ő van városodhoz rendelve, minden tengeri egység 11-30% gyorsabban készül el (beleértve a hidrát is).
Toborzás költsége: 70 bölcsesség érméje
Rekonos
Városodban 44-120%-kal növeli a kőtermelést.
Toborzás költsége: 65 bölcsesség érméje
Ylestres
Városodban 44-120%-kal növeli a fatermelést.
Toborzás költsége: 65 bölcsesség érméje
Themistoklész
Az ő oldalán harcolva 11-30%-kal nő az isteni küldöttek és a lovasok támadó és védő értéke.
Toborzás költsége: 60 háború érméje
Deimosz
Ha vele támadnak, úgy minden egység támadó értéke 5.5%-15% -kal nő.
Toborzás költsége: 120 háború érméje
Pelopsz
Hopliták és harci szekerek támadó és védő értékét növeli meg 11-30%-kal, ha mellette harcolnak.
Toborzás költsége: 60 háború érméje.
Hibajavítás
Jelentések - Ha a jelentésben lévő játékos már nem létezik, úgy a jelentésben lévő profil link nem egy üres profilhoz vezet, hanem egy üzenethez, amely elmagyarázza a jelenség okát.
Bandita tábor - A jutalmak begyűjtésekor a kapacitás túllépésnél figyelmeztet a rendszer, hogy van egy nyersanyag, amely túlcsordul.
Térkép - Városcserénél a régi tulajdonosnak a körkörös menü nem hozza fel többé azon opciókat, amelyeket csak a tulajdonos tud elérni.
Szövetség - előfordulhatott, hogy egy szövetség vezetői kiléptek és miután az utolsó tag otthagyta a szövetséget, az nem szűnt meg és nem is lehetett megszüntetni. Most már nem fordulhat elő, hogy vezető nélkül maradjon egy szövetség.
Teljesítmény - Néhány extrém helyzetben a játék teljesítménye egy-egy világon csökkenhet. Ezeket orvosoltuk, előfordulásuk nem várható többé.
Visszajelzéseitek, véleményetek most is szívesen fogadjuk. Ne habozzátok megosztani velünk.
Már elérhető a legújabb verzió, a boltokból töltsétek le, hogy a legfrissebb elemekkel együtt tudjatok játszani. Kellemes játékot!
Újítások
Harci pont: Valamennyi megszerzett harci pont megjelenik a jelentésben, független a jelentés típusától (játékosok kérésére). Megosztott jelentéseknél a zsákmányhoz vannak kötve.
Hősök: 6 új hős érkezik az ősi göröghonba:
Pariphaistész
Amíg ő van városodhoz rendelve, minden tengeri egység 11-30% gyorsabban készül el (beleértve a hidrát is).
Toborzás költsége: 70 bölcsesség érméje
Rekonos
Városodban 44-120%-kal növeli a kőtermelést.
Toborzás költsége: 65 bölcsesség érméje
Ylestres
Városodban 44-120%-kal növeli a fatermelést.
Toborzás költsége: 65 bölcsesség érméje
Themistoklész
Az ő oldalán harcolva 11-30%-kal nő az isteni küldöttek és a lovasok támadó és védő értéke.
Toborzás költsége: 60 háború érméje
Deimosz
Ha vele támadnak, úgy minden egység támadó értéke 5.5%-15% -kal nő.
Toborzás költsége: 120 háború érméje
Pelopsz
Hopliták és harci szekerek támadó és védő értékét növeli meg 11-30%-kal, ha mellette harcolnak.
Toborzás költsége: 60 háború érméje.
Hibajavítás
Hősök - Az exkluzív hősökre még egyszer rá lehet kattintani, hogy részletes információt kapj róluk.
Világcsoda áttekintő - Az áttekintő szövetségi menüből történ megnyitása után az aktív várost nem lehetett váltani. Most már lehet.