Városfoglalás Lépésről-Lépésre (Alpha, Béta)

DeletedUser

Vendég
Hogy van ez nem értem. Alfán foglalom a várost minden elküldve igaz kevés katona hajok.Jön szomszédo csak katonákal nyersiért leveri minden katonmat és ez a furcsa minden hajomat egy két ora lett volna a város foglalásomhoz.Vesztettem +20 kuturt. Mert a következö városhoz enyi kel???:mad:

Ha csak katonákkal jön, akkor kiveri ugyan a foglalásod, ám a hajóid hazamennek.

A kultúra pontról amit írtál az butaság.
Bizonyos szempontból még nyertél is(választhatsz egy jobb várost foglalásra, így nem szidod majd magad, hogy "ezt minek kellett elfoglalnom" :))
 

DeletedUser

Vendég
Bandybaa:

Köszönöm a választ, Gamma szerverről van szó.

Vagyis akkor már jobb, ha otthagyom a katonákat, legalább azok is pusztítanak valamennyit az ellenségből? (+harci pont)

Ha a szárazföldi egységeim erősebbek az övénél, hiába erősebb a flottája, nem tudja elfoglalni a várost, jól értelmezem?

BP

BobPuttony:

Nem írtad melyik szerver..

Alfán, bétán a falvakba küldött csapat mint támadó érkezik vissza, ha közben megkezdődik a foglalás.
Saját városba küldött támogatást vissza küldheted mint támadó/felmentő sereg.
Más városába küldött támogatást ő tudja visszaküldeni(írj neki levelet), Szintén támadó/felmentő szerepben érkeznek.
Ha Elveszett a város, a serege megsemmisül, ha nem az bug(előfordult már).

Gammán, ha a lázítás második fázisában beérkezett gy.hajó és serege győz, elfoglalja a várost. Ilyenkor azonnal eltűnik a sereged, ha nem szintén bug.
Itt még gyakrabban hallani róla, többeknek meggyőződése, hogy tovább használható vagy védi a havert. Nem, az csak hiba esetén lehetséges.
 

DeletedUser

Vendég
Vagyis akkor már jobb, ha otthagyom a katonákat, legalább azok is pusztítanak valamennyit az ellenségből? (+harci pont)

A gyarmathajó elé mindenképpen érdemes behúzni a saját seregeidet, mert ott az utolsó esélyed az a városod megvédésére :)

Ha a szárazföldi egységeim erősebbek az övénél, hiába erősebb a flottája, nem tudja elfoglalni a várost, jól értelmezem?

Igen, mind tengeren, mind szárazföldön győznie kell a gyarmatosító hajót kísérő seregnek. Győzelemnek minősül az is, ha ez a sereg már azért nem talál ellenállást a városban, mert előtte néhány takarítóbrigád már üresre pucolta azt tengeren-szárazföldön.
 

DeletedUser

Vendég
Kiegészítés: Ha nincs támadó hajó a csapatban,(vagy Birema), akkor nem győzöl tengeren.

Dragonrk
 

DeletedUser102

Vendég
Ha csak katonákkal jön, akkor kiveri ugyan a foglalásod, ám a hajóid hazamennek.

A kultúra pontról amit írtál az butaság.
Bizonyos szempontból még nyertél is(választhatsz egy jobb várost foglalásra, így nem szidod majd magad, hogy "ezt minek kellett elfoglalnom" :))
Hid el egy hajose jött vissza se foglalo se harci!!Ezért irtam 20 kultur kel 6 város foglaláshoz
 

DeletedUser

Vendég
Kedves inaska!

Ha NEM foglalod el a várost, akkor NEM veszi el a kultúrpontodat.
Ennyire egyszerű.
Ha mégis hasonló történne, a szupportnak írj, a játékon belül.
 

DeletedUser

Vendég
Tisztázás kép, mert kezd zavaros lenni a téma.
Van Kultúrpont és Kultúrszint. Kultúrpont ahhoz kell elsődlegesen, hogy Kultúrszintet lépj, azaz új várost tudj foglalni. Kultúrpontot csak az Akadémián kifejlesztett dolgok visszafejlesztésével lehet elveszteni.
Ha elfoglalsz egy várost, akkor nem elveszted, hanem úgymond "felhasználod", illetve visszakapod, ha elvesztesz egy város. (Illetve nem ezt kapod vissza/veszted el, hanem a város kapacitást.)
Amennyiben elfoglalsz egy várost, és a városkapacitás értéked 6/5-ön volt, akkor ez 6/6-ra ugrik fel, tehát kultúrpontot kell szerezned, hogy kultúrszintet lépj. Ha szintet lépsz, akkor a város kapacitás 7/6 lesz, ami azt eredményezni, hogy új várost tudsz foglalni.
(Lehet kicsit komplikált lett)

Dragonrk

U.I: Amennyiben eltűnt 20 Kultúrpontod szó szerint(nem fejlesztettél vissza semmit), akkor mindenképp az ügyfélszolgálaton keresztül keress fel minket.
 

DeletedUser1598

Vendég
Mindegy, én már Bobnak mindent elmagyaráztam klánon belül:D
 

DeletedUser102

Vendég
U.I: Amennyiben eltűnt 20 Kultúrpontod szó szerint(nem fejlesztettél vissza semmit), akkor mindenképp az ügyfélszolgálaton keresztül keress fel minket.


Bocsánat én ugy veszittem kultur pontott ,hogy le verték a katonákat foglalo hajot:Következö város alapitásho vagy város foglaláshoz 20 kultur kel Pl 6 városhoz:Erre mundtam hogy kezdhetem megint gyüjeni a következö városhoz a kulturt mert ugye azt is elveszitettem logiku!!!
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

Moira

Ex-CM
Közelítsünk más oldalról, egy példával. Van aki így fogja kevésbé érteni, van akinek így jobb.

Vegyük azt, hogy a kultúra egy út, amelynek bizonyos kilóméter köveinél városok vannak (vagy lehetnek, ha építeni akarsz oda). Ahogy haladsz, szépen építgeted az utat kövekkel, hogy elérj a kilóméter kőhöz.

A kultúra pont a kő, amit felhasználsz az építéshez.
A kultúra szint a kilóméterkő, amelynél tartasz.

A kilóméterkövet nem érdekli, hogy oda építesz-e várost vagy sem. Ő ott van várostól függetlenül. Csak egy dolog számít. Minden kilóméterkőhöz csak 1 várost építhetsz. Attól, hogy a város összedől, vagy kikerül az uralmad alól, attól még megmarad a kő és oda más várost szerezhetsz be.

Ezért újra mondjuk, hogy ha eltűnt 20 kultúra pontod (ami volt, de hirtelen nincs, tehát volt mondjuk 25/26 és hirtelen az van, hogy 5/5), akkor a beállítások - ügyfélszolgálat menüpont alatt jelezd nekünk.
 

DeletedUser

Vendég
1 Felkelés 1 játékos több vársa által, de hogyan?

Szeretnék felkelést indítani egy ellenséges városban.
Több városom van és együtt letudnám győzni, de egy várossal nem.
A kérdésem, hogyan kell lázítást és a foglalást levezényelni, ha csak több városommal együtt tudnám csak legyőzni, egy-egy várossal nem?
 

DeletedUser

Vendég
Először csak sima támadásokat indíts, majd amikor már eléggé lenyomtad, támadd meg hódítással is. Így több hullámban támadsz és már elég kevés egység lesz az ellenséges városban ahhoz, hogy egy várossal is tudj felkelést kirobbantani.
 

DeletedUser

Vendég
Sziasztok

Alpha-n játszom és lenne egy kérdésem.

Pár hete elfoglaltam egy várost, már az enyém. Az egységeim meg ottragadtak :D, hogy tudnám visszahívni őket a kiinduló városba?

Üdv. gacako
 

DeletedUser

Vendég
foglalás

sziasztok. a foglaláshoz száraz meg vízi egységek kellenek. vízim vah gyarm. hajó, 20 trirema 4 jelzohajó meg 5 szállítóhajó, viszont ezekre cak 300 parittyás meg kb. 75 szekér fér rá. ez asszem kevés. hogyan tudom tobb száraz egységet kuldeni? tobb szállítóhajó kell vagy elég, ha elkudlom oket gyalog úgy, hogy kb. akkor fognak odaérni a támadott városba amikor a gyarmat.hajó?
 

DeletedUser

Vendég
Ha a gyarmatosító hajóval együtt szeretnéd küldeni őket, akkor mindenképpen több szállítóhajóra lesz szükséged. Ha csak azért kellenének, hogy biztos-ami-biztos kitakarítsák a várost a gyarmatosító hajó előtt, akkor elküldheted őket (szigeten belül) gyalog is, hogy a hajó előtt érkezzenek. Vele azonos időpontba garantált, hogy nem fogod tudni beidőzíteni, az időzítés ellen ugyanis a játék kézzel-lábbal küzd :)
 

DeletedUser

Vendég
hát ez az. Ha meg kuldom oket ugy, hogy valamivel a gyar,hajo után érjenek oda, akkor meg még nem tudhatom hogy támadni vagy támogatni kuldjem oket. Legbiztosabb, ha megvárom hogy sul el a gyarm.hajoval valo támadás és csak utána kuldom oket. Mindenesetre koszi a választ.
 

DeletedUser

Vendég
A foglalás menetéről a tegnapi napon készült el a súgó:
Itt megtalálod, hogy - függően attól, melyik szerveren játszol - Neked mit kell tenned a foglalás sikeressége érdekében :)
 

DeletedUser

Vendég
Sziasztok

Epsilon szerveren mennyi ideig kell megtartani a várost, Gyarmatosító hajó beérkezése után?
 
Fent