DeletedUser
Vendég
Sziasztok!
Gondolkoztam, hogyan lehetne a szövetségeket még egyedibbé, még jobbá, még különbözőkké tenni, és végül ez jutott eszembe.
Az ötlet: A szövetségen belül alapítói jogokkal el látva jónak tartanám, hogyha be lehetne állítani a szövetségnek egy himnuszt, egy számot, ami rögtön be kapcsolódik ahogyan a szövetségi profilra lépsz. Például: Jelentkezni szeretnél az xy nevű szövetségbe így rá kattintasz, és rögtön be kapcsolódik egy zene, amit a szövetség alpítója állított be "himnusznak"
Természetesen, hogy el kerüljük a felháborodásokat, vagy egyszerűen ha már idegesítenek a zenék a beállításoknál lehessen blokkolni a funkciót, hogy ne halljad.
Visszaélni szerintem nem lehet vele, csak különlegesebb lenne a játék, és a zenei arcát is meg ismerhetnénk pár szövetségnek.^^
Az ötlet megfelel a kritériumoknak? Igen/Nem
Az ötlet be lett-e már korábban küldve? Igen/Nem
Dartnessus