Nagy szövetségek kompenzálása távolsággal

DeletedUser12020

Vendég
Összefoglaló
A legtöbb problémát szerintem még mindig az okozza, hogy egy nagyra nőtt szövetség ellen lehetetlenség érdemben fellépni, még a szövetség külső részén, a határvonalán sem. Sok nagy város, sok katona, sok mitológiai lény. Ha bevédenek egy várost, akkor a legmesszebb lévő várostól is el tudják küldeni a védelmet, ha ki kell ütni a foglalást, akkor is ugyanez a helyzet. Gyakorlatilag a "hátországban" kényelmesen termelhetik a hadianyagot, nincs aki ott támadni tudja őket.
Ennek ellensúlyozására lehetne bevezetni az "elhullás" fogalmát és a szülőföldtől való távolsággal a harci kedv csökkenést.

Harci kedvet pedig fokozni lehetne az ünnepekkel, mint városi fesztivál, diadalmenet, olimpia stb. .

Leírás
Az elhullás fogalma:
Minél messzebb küldenek egy sereget, annál többen dezertálnak, hullanak el az út alatt. Mint a valóságban is. Így mondjuk 8 órás támadó idővel küldött 350 jelzőnek akár a fel is elsüllyedhetne út közben a viharok miatt, véletlenszerűen. Vagy egy 60 mantikorból álló repülő flotta fele hullhatna el.
Ezzel lehetne rákényszeríteni a nagy hátországgal rendelkező szövetségeket is, hogy a fronton termeljék a hadianyagot.

Ugyanez lenne igaz a védelembe küldött seregekre is, amiknél a távolság függvényében nagy részük eltűnhetne, lemorzsolódhatna mire odaér.

Ez lehetőséget adna az világ szélére már eleve kiszorult szövetségeknek arra, hogy legalább a frontvonalon vissza tudják szorítani a top1-2 szövetségeket. A játék is dinamikusabb lenne.

Harci kedv csökkenése:
minél messzebb harcol a katona attól a várostól, annál kisebb lenne a morálja támadásnál. Így nem érdemes messzire támadni vele.
Védekezésnél is a fronton állomásoztatott támogatások esetében ez csökkenne. Ezzel romlana az össze morál a védekezésnél is. Tehát hiába raknák tele 10.000 védővel egy várost, ha a harci morál átlagosan csak 20 % lenne a védekezésnél is. Illetve szökdöshetnének haza a katonák (mintha szellemvárosban lenne állandó védelem)

Ezt a morált lehetne javítani időlegesen például diadalmenetellel és fesztiválokkal. Tehát nem lenne mindegy , hogy melyik városban tartják azokat, mint jelenleg.

Kérdés mi legyen a "hátországgal":
Építhet csodákat, adhat nyersanyagot és áldást, és meg kell védeni, ha közelebb ér a front. De hadianyagot, katonát innen csak nagy ritkán érdemes támadásba küldeni, vagy hosszabb távon védelembe.


Érvelés
Jelenleg egyetlen nagy problémát látok a Grepolisssal, mégpedig azt, hogy a játék elején egy összeszokott társaság kiszorítja a többi szövetséget a belső tengerekről elvéve a kezdeti városaikat, majd ezt követően nagyon rövid idő alatt abbahagyja a legtöbb játékos a világot, vagy teljesen passzívvá válik. Gyakorlatilag megszűnik a játék. Ezért is hagytam abba korábban ezt a játékot majdnem 2 évre.
Ha viszont a kiszorított szövetségeknek lenne esélye újra fejlődni a távolság miatt, akkor kialakulhatnának az érdemi frontvonalak, konfliktus övezetek.
Köszönöm, ha átgondoljátok!
Taksidi
 

DeletedUser12067

Vendég
Teljesen jól látod a helyzetet, roppant nehéz egy kezdőnek ilyen szintű meg erősödött Szövetségek mellett.
 

DeletedUser11964

Vendég
Egyes szövetségek megerősödése elkerülhetetlen, ez a játék velejárója az idő teltével, ezért kerül ki a végén győztesként valaki.
Nem tetszik ez az egész hulljon a sereg elgondolás, de részletezem a leírtak alapján.

"bevezetni az "elhullás" fogalmát és a szülőföldtől való távolsággal a harci kedv csökkenést "
A harci kedv más néven morál már ki lett találva, ahol aktív ez védi a gyengébb ellenfeleket a csatákban.

"Minél messzebb küldenek egy sereget, annál többen dezertálnak, hullanak el az út alatt. Mint a valóságban is. "
Erre van kitalálva a szabad népesség, mert annyit tud a város ellátni, így feltételezhetjük, hogy a sereg ami elindul a városból ellátmányt is visz magával, mert a város ezt képes kitermelni, ezáltal az elhullás letudva, mert csak nem kap minden második katona szívrohamot az út során.
Dezertálás pedig belevehető a jelenlegi morálbüntetésbe, ha gyengébb ellenfelet támadunk, másért meg miért dezertálna a katona? Meggondolja magát út közben, hogy mégis inkább pék leszek?

Az elnéptelenedés gondja pedig nem csak a gyengébb ellenfeleket érinti, hanem a komplett világokat mindenkit beleértve. Az erős szövetségekben is ez a gond minden világon, az ilyen-olyan indokkal játékot befejezők száma, vagy a szabadság módról nem visszatérőké az idő teltével egyre csak nő, hiába első egy szövetség, egyszerűen nincs kapacitás az így keletkező a belsős városok elvitelére.
 
Fent