Kocsma/Offoljunk

Gitta72

Member
Nem mi hozzuk meg a végső döntést, hanem az InnoGames, mi csak tolmácsoljuk, hogy mi az, amit szeretnének a játékosok. Ahonnan meg ezeket az adatokat vesszük, az a fórum. Nem kell kérelmekkel emiatt elárasztani az ügyfélszolgálatot, nem kell aláírásokat gyűjteni. Lehet nem vagyunk mindig jelen a fórumon, de mindent látunk.;) A végső döntés nem rajtunk fog állni.

Tehát ha jól értelmezem akkor az InnoGames felé azt fogják tolmácsolni amit az itt jelenlévő játékosok szeretnének..
Mivel az inaktív beregizett fórumosok nagy valószínség szerint nem játszanak, vagy legalábbis passzívak abban az értelmben ,hogy véleményt nyílvánítsanak így az irányadó szám az aktiv tagok száma ami megközelíti a 200 tagot. Vagyis ha ehhez célszerű igazítani azt a számot is amely alapján ki lehet jelenteni, hogy a tagok nagy része egyik vagy másik foglalási rendet és paramétereket preferálja...
Amely 200 fős aktiv tagság esetében és szavazási hajlandóságot is figyelembe véve ha a 30 %-a valamely paraméterek mellett szavaz az már valid eredménynek tekinthető...
 

DeletedUser9302

Vendég
Eddig 92-en szavaztak és hamarosan lezárul a szavazás (mert rosszul tervezetem és nem gondoltam, hogy ez lesz az irányadó(.
Ezért ha lehet mindenki aki tud értesítse a társait, hogy szavazzon!


Egy esetleges sablon:

Tisztelt Játékosok!

Szeretnélek megkérni benneteket valamire!
Tudom, hogy nagyon tapasztalt játékosok vannak ebben a szövetségben!
A Grepolis külső fórumán szavazást indítottunk egy lehetséges szerverről.
Tehát azt szeretnénk ha szavaznátok, hogy milyen szervert szeretnétek.


Eddigi többség:


Világsebesség: 3
Foglalási rend: új
Egység sebesség: 2
Kereskedelem sebesség: 2
Max. Tagság: 100 alatt
Béke: igen
Morál: nem
Kezdővédelem: 7 nap
Éjszakai bónusz: 23-06


Ha nem vagy beregisztrálva itt teheted meg.

Ha már beregisztráltál itt kell szavaznod. (Miután bejelentkeztél)


~Remélem minnél többen szavaztok !

További élvezetes játékot!
 

DeletedUser9229

Vendég
Üdv.

Szeretném az én és még sok tag véleményét is nyilvánosság elé tárni.

Az Omicron világban relative sokan vagyunk még. Lassan jönnek a csodák. Nagyon sokan regisztráltunk a RHO, PI ésa SZIGMA világokba.
És talán a 10 %-unk maradt is meg azokban a világokban. Sokan mondják, hogy mivel az Omicron világban már sok városunk van igy nem tudjuk a többi világot is vinni. Ebben nagyon sok igazság van.
De a legtöbben azért nem visszük párhuzamosan mert túl gyors. Megindokolom. A legtöbb ember dolgozik, családja van, suliba jár, stb, stb.
Igy nem sok időnk van. Talán a reggeli az esetleges napközbeni 1-2 és az esti belépés a leggyakoribb felállás. Más gyorsabb világokba ilyenkor már várost vesztesz. Az Omicron szerintem pont az olyan tagoknak lett kitalálva akik átlagos életet élnek és nem élet céljuk a játék, csak szórakozásuk.
 

DeletedUser9302

Vendég
Ezt megértem de néha 3-asokat is kell nyitni (ennél gyorsabb úgysem lesz :().
De nem kell aggódnod a következő 2-esnek vagy 1-esnek ígérkezik, de a 3-as ki van zárva.
 

DeletedUser9229

Vendég
Isten ments, hogy aggódjak. már ki nőttem abból a korból. Én csak a saját világom tagjai nevében mondom. Da a pi, meg a szigma is 3-as, nem?
 

DeletedUser

Vendég
Én azt hiszem egyenlőre befejeztem magyar szervereken a játékot. Ahol még játszom azt befejezem és annyi. Mélységesen csalódott vagyok. 10-11 hónapja nyilt az utolós új foglalási rendű világ. Amikor ott elkezdődtek a csodák (kb. 4 hónapja), nem volt lehetősége senkinek új foglalási rendű világra regelni. Ennek ellenére és annak ellenére, hogy régi rendű volt, a szigma is régi lett. Elfogadták még ezt is a játékosok, mert biztak abban, hogy az igényeiknek megfelelő lesz a következő. Miért nem lehetett akkor azt mondani: "ne erőlködjetek, mert nem tudjuk figyelembe venni mit akartok". Most a hősök bevezetése a kifogás. Biztos ez is rendkivűl fontos volt...5 hónapja nem tudták kijavitani, hogy tenger hivásának használata esetén a városváltásnál lefagyott a játék, vagy, hogy a kereskedelmi mennyiségek nem mindig iródtak jóvá. Azt ennyi idő alatt nem lehetett megcsinálni? Csak halkan jegyezném meg, hogy Hollandiában 3-as világ indult pár napja, 3-as egység és kereskedelmi sebességgel...Az angoloknál ugyan csak 2-es, de 3-as egység és kereskedelmi sebességgel. Nálunk 1-1....Miért érzem azt, hogy minden a pénzről szól megint? 92 óra felett lesz egy szfi támadóváros legyártása és 120-140 óra egy jelzős város. Aki komolyan akarja csinálni kénytelen arannyal felezni. Komplett magyar csapatok játszanak külföldi szervereken, mert itthon nincs olyan amit szeretnének. Nekünk megvolt a csapatunk és készültünk...Most mi is kereshetünk külföldi szervert...Nem mi leszünk az egyetlenek...Nem lenne jó ezeket a játékosokat itthon tartani??
 

DeletedUser8943

Vendég
Csatlakoznom kell az előttem szóló kolléga eszmefuttatásához. Sokadszor nyeljük be ezeket a magyarázatokat!

"Ui: Nem hagytuk figyelmen kívül a szavazás eredményét az új világ kapcsán, ám egy új és ilyen fontos funkció bevezetésekor sajnos vannak olyan kötelező elemek, mint morál, vagy világ sebesség, amit be kell tartani. "

Azért ezzel vitatkoznék kicsit! Így olybá tűnik, hogy nem számít a vélemény. Korábban is ez történt. Azzal homlokegyenest ellentétes paraméterek voltak, mint amit a nagy többség szeretett volna.
Valószínűleg a külföldi játékosok okosabbak, értelmesebbek, mint mi magyarok, mert ott nem kellett ilyen szájbarágósra csinálni a a Hősök bevezetése miatt. Lásd Hollandia.

Annyit tennék még hozzá, hogy azoktól, akik regelnek erre, nem lehet eget verő bevételre számítani, mert vegetatívan végig játsszák a szervert a napi bónusz biztosította aranymennyiséggel.:mad:
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

DeletedUser9156

Vendég
csak hasonlókat tudok én is mondani. több ismerősöm készült az új világra, elterveztek sok mindent. és most hogy kiderültek a paraméterek mélységesen csalódtak az egészben. ne csodálkozzon senki, hogy ha az új világra kevesebben regisztálnak, még így hogy bevezetik a hősöket. alig fél órája az egyik ismerősöm írta nekem, hogy ő nem megy az új világra, és hogy idézzem: "Teljesen el megy a kedvem az egésztől!"
a morált még megértem, viszont a szerversebességet nem. ha ennyire nem biztonságosak a magyar szerverek, hogy egy gyorsabb, pörgősebb paraméterű világ indulhasson, akkor azt talán érdemes lenne jelezni. azt megértem, hogy 3-asnál nagyobb nem indul, de hogy ennyire semmibe vegyék a játékosokat, azt már nem tudom lenyelni. mert hogy mi, játékosok adjuk a pénzt bele, vagyis fizetünk egy szolgáltatásért, és aztán nem azt kapjuk amit szeretnénk. mert azért valljuk be, vagyunk páran akik veszünk prémiumot havonta X összegért, amit fel is használunk.
nem akarok papagáj lenni, de tény, hogy a hollandoknál 3-as szerver indult, hősökkel együtt... nem baj, én végül is egész jól eljátszom már a külföldi szervereken.
 

Moira

Ex-CM
Volt már olyan, hogy szavazás lett kiírva arról, milyen világ legyen. És lett is olyan világ. Most is volt szavazás és most is várhatóan lesz ilyen világ. Amennyiben egy olyan jellegű újítás jön be, mint a hősök (vagy csodák, vagy békés világ, vagy anno a hősi világ), akkor korlátok közé van szorítva, hogy mit indíthatunk. Ha nem a hősöket vezetné be a világ, akkor a szavazás eredménye lenne. De a helyzet nem ez. A Szigma világ is pontosan a kéréseknek megfelelő lett. Ahogy már ott is írtam, senki, de senki nem kérte a fórumon és a kérelem rendszerben az új foglalási rendet, így nem hiszem, hogy számon lehet kérni a supporton, hogy nem gondolat olvasó. Eddig mindig, amikor konkrét kérések voltak, odafigyeltünk, hogy a lehető leghamarabb megadjuk azt. A lehető leghamarabb azonban nem mindig azonnal, vagy 1 hónapon belül.

és akkor egy kis nemzetközi kitekintő (a legnagyobb játékos bázissal rendelkező országok):
francia hősök: világsebesség 1 - morál van
amerikai hősök: világsebesség 1 - morál van
német hősök: világsebesség 2 - morál van
angol hősök: világsebesség 2 - morál van
olasz hősök: világsebesség 2 - morál van
 
Utoljára szerkesztve:

Moira

Ex-CM
Korábban is ez történt. Azzal homlokegyenest ellentétes paraméterek voltak, mint amit a nagy többség szeretett volna.

Két esetben volt konkrét kérés. Az egyik esetben először egy homlokegyenes ellenkező világot indítottunk, hogy utána tudjuk a kérésnek megfelelő világot indítani és ez meg is történt.
A másik esetben volt egy konkrét explicit kérés, és volt egy ki nem mondott óhaj. A kimondott részt pontosan teljesítettük.
Most van egy konkrét kérés, amire jeleztem, hogy nagy eséllyel a következő világnál meg tudom adni és most azért nem, mert a hősök miatt nem lehet ilyen világot indítanom.
 

DeletedUser8943

Vendég
Két esetben volt konkrét kérés. Az egyik esetben először egy homlokegyenes ellenkező világot indítottunk, hogy utána tudjuk a kérésnek megfelelő világot indítani és ez meg is történt.
A másik esetben volt egy konkrét explicit kérés, és volt egy ki nem mondott óhaj. A kimondott részt pontosan teljesítettük.
Most van egy konkrét kérés, amire jeleztem, hogy nagy eséllyel a következő világnál meg tudom adni és most azért nem, mert a hősök miatt nem lehet ilyen világot indítanom.

Lenne egy eléggé indiszkrét kérdésem! Nem dátummal pontosítva, mikor számíthatunk arra az új világra?

Az egyik esetben először egy homlokegyenes ellenkező világot indítottunk, hogy utána tudjuk a kérésnek megfelelő világot indítani

Nos, ha bemész a cipőboltba, nem kell megvenned egy 45-ös cipőt ahhoz, hogy legközelebb a megfelelő méretet kapd, ugye? Én beruháztam egy full csomag aranyra, hogy normálisan tudjam kezdeni az új szervert erre ezt kapom! Hát köszi!
 

Moira

Ex-CM
Nem tudom, hogy mikor indul egy új világ. Attól függ, hogy a régiek közül mennyi zár be, illetve, hogy az új mennyire telített. Vagyis a játékosok cselekményeinek a függvénye, hogy mikor indul új világ.

A cipő bolt cipőt árul, ha bemész, akkor cipőt veszel, és ha 45-ös kell, akkor 45-öset veszel. De lehet, hogy kék csík van rajta és nem piros, holott te pirosat akarsz. Ugyanakkor az emberek sokan a kék csíkosat keresik és veszik meg. De megpróbálhatnak beszélni a gyártóval, hogy beszerzik neked a piros csíkosat. Ez persze nem tegnapra lesz meg, hanem csak később.
 

DeletedUser

Vendég
Tisztelt Moira!

A válaszodban nem kevés csúsztatás és pontatlanság van. Először is. Kérelem rendszerben senki nem kérte, de a fórumon nyoma volt annak milyen világot szeretnének az emberek. Tudom, mert a fórumunkról 50 feletti bejegyzést másoltam be. Sehol nem volt leírva, senki nem mondta, hogy ezt a kérelem rendszeren keresztül kellene a supporthoz eljuttatni, hisz pont az ilyen esetekre van a fórum. Mások is tettek oda bejegyzéseket, ha jól emlékszem 150-200 körüli "aláírás" gyűlt össze. Tehát igen is az emberek elmondták mit szeretnének. Novemberben zárult a regisztráció a pí-re. Tehát amikor az új világ (szigma) indult, nem volt olyan új foglalási rendű világ, ahová regisztrálni lehetett volna. Régi foglalási rendű világ volt nyitva talán kettő is és a hősi világban is régi a foglalási rend. Senki nem gondolta volna, hogy a logikával teljesen ellentétesen ismét egy régi foglalási rend lesz. Akkor nézzük a külföldi szervereket. Én most csak az angolt néztem meg. Elhiszem Neked természetesen, hogy a hősi világok a magyarhoz hasonlatos paraméterekkel indulnak. DE! Mutass egyetlen országot ahol előfordult olyan, hogy egy bizonyos ideig - ez nálunk 4 hónap volt - valamelyik foglalási rendű világra nem tudtál regisztrálni. Könnyedén vezetik be ezekben az országokban ilyen paraméterekkel a hősöket, mert az angoloknál 9, azaz KILENC nyitott új foglalási rendű világ van még. Bárki kiválaszthatja a neki legmegfelelőbbet. És ebben azok a világok amelyek "megteltek" - mert ilyen is volt - nincsenek is benn. Hollandiában feb. 11-én indult egy 3-as sebességű, 3-as egység és kereskedelmi sebességű új foglalási rendű világ. Ezekben az országokban, amiket felsoroltál, van választási lehetősége a játékosoknak. Nálunk nincs...Az eddigi tapasztalatok alapján nálunk évente maximum 4 új szerver indul, van amikor még ennél is kevesebb. Ha esetleg valamelyik régire már nem lehet regelni, akkor benne van a pakliban, hogy a következő ismét régi lesz. Tehát nagyon könnyen elképzelhető, hogy a következő - a játékosok óhajának megfelelő világ - csak 8-10 hónap múlva indul. Akkor meg majd a csodákat vezetik ki, vagy a be nem vált hősöket, vagy valami mást. Természetesen nem Téged hibáztatlak ezekért, tudom, hogy a support csak javaslatot tehet, de a döntést nem ti hozzátok. Miért nem lehet gyorsabban nyitni a világokat, miért kell megvárni, hogy bezárjon egy másik? Nem is tudjátok elképzelni mennyi a csalódott ember most. Ja és az 1-es kereskedelmi és egységsebesség már csak hab a tortán. Azt sem értem, ha 1-es és 2-es sebességű világ indulhat a hősök bevezetésére - amik ugye lényegesen eltérnek egymástól - akkor 3-as miért nem? Nem látom benne a logikát. Morál, szövetségi létszám is fontos, mint ahogy a bónusz is, de a sebesség messze a legfontosabb dolog.
 

DeletedUser8943

Vendég
De megpróbálhatnak beszélni a gyártóval, hogy beszerzik neked a piros csíkosat.

Éppen ezt próbáljuk! Egészen pontosan az eladó felé fogalmazzuk meg az igényeinket, akit jelen esetben annyira nem érdekel a dolog, mint Kopernikust a gyeplabda! Mindenféle kifogások jönnek elő, ill. amire nincs logikus magyarázat, azt az InnoGames-re hárítjátok. Ez a világ legegyszerűbb dolga! Ők pedig nyilván azt mondják, hogy nem csinálunk olyat, amit a játékosok többsége szeretne, mert nem akarunk többet keresni. Valószínűleg én vagyok a hülye és az a pár száz játékostársam, aki nem érti, hogyan is van ez!
Nem az a kérdés mennyien regisztrálnak az új szerverre, hanem az, hogy mennyien maradnak ott!
 

Moira

Ex-CM
Nem azt mondtam, hogy a kérelem rendszerben kellett volna jelezni, hanem pont ellenkezőleg. Azt mondtam, hogy nem csak a fórumot néztem, hanem azt is figyeltem, hogy bármilyen más formában hozzám kérdés érkezett-e. Ez nem megszorító, hanem kiterjesztő figyelem volt.

Az angol világok paramétereit a magyarral összehasonlítani viszont valóban csúsztatás. Ugyanis az angol piacon sokkal több világ van, tehát sokkal könnyebb arról gondoskodni, hogy minél több féle kívánságnak eleget lehessen tenni. Lenne itt is fél millió játékos, akkor itt is lehetne gyakrabban világot indítani, vagy akár egyszerre több világot is indítani és ott variálni, hogy minél több szegmens igényeit kielégíteni. (Gondolj csak arra, hogy mennyire képes egy rétegzene mondjuk a magyar piacon magyar nyelven, vagy angol nyelven a nemzetközi piacon érvényesülni. Minél több célszemély van, annál jobban lehet kisebb százalékban reprezentált réteg kívánságoknak is megfelelni.)

Hogy miért nem lehet gyorsabban világot nyitni? Mert nincs játékos, aki eltartsa. Szerintem ez elég egyszerű képlet. Amint betelik egy világ, egyből nyílik egy másik. Ha nem telik be a világ, akkor meg kell várni, hogy más világok bezárjanak, hogy azok helyett nyíljon egy világ. Ebben nincs ördöngösség.

Igen, figyelembe vesszük a kívánságokat, de nem azonnal teljesítjük őket, mert azt nem tudjuk megtenni. Akárhányszor pontosan le volt írva, hogy mit kérnek a játékosok eddig mindig, mindig megkapták. Pontosan azt, amit leírtak, mert kiharcoltam. De ennek néha az az ára, hogy várni kell rá.

És azt is tisztázzuk, hogy 100 szavazat nagyon messze van a 35000 aktív fiók többségétől. Sőt, még statisztikai mintának sem nevezhető. Ennek ellenére, ahogy írtam, eddig mindig teljesítettük.

Sem én, sem support nem hülyézett le eddig senkit, ez ugyanis nem elfogadható egyik oldalról sem. Sem úgy, hogy a support mondja akárkire, sem úgy, hogy a játékosok mondják bárkire.

Igazad van abban, hogy az a kérdés, hogy mennyien maradnak. És a Szigma világra is mindenki azt írta a fórumon, hogy néptelen lesz. Tévedtek. Mert a játékosok nagy része nem aktív a fórumon. Jó lenne, ha nem így lenne. Jó lenne, ha lenne egy szavazás, ahol mondjuk 2000 játékos kifejti a véleményét, és azt elő tudnám venni megmutatni, hogy íme egy reprezentatív statisztikai minta, amit a magyar játékosok akarnak. De nem ez a helyzet. Ugyanakkor nem tehetjük meg, hogy 100 ember véleményére alapozva kijelentjük, hogy ez a 'játékosok' véleménye. Ez a játékosok egy részének markáns véleménye. Nincs olyan világ, amely mindenki kívánságát kielégíti. Ilyet alkotni nem lehet. Amúgy pedig a reprezentatív statisztikai adatok azt mutatják (bár elhiszem, hogy az aktív játékosok számára ez furcsa), hogy a 2-es sebességű világok a legnépszerűbbek. Nem a leghangosabban ünnepeltek, de a legnépszerűbbek.

A kijelentéseim továbbra is állnak. Tervek szerint az a világ fog legközelebb lenni, amelyiket a szavazás eredménye kért. A világ indítása nagy mértékben függ attól, hogy a jelenlegi világok sorsa hogyan alakul. Ha egy nagyon néptelen Tau világot fogunk látni, az egyértelmű jele lesz annak, hogy a paraméterek nem a játékosok kívánsága szerint valók.

Korrekció: Az angol piacon 180000 játékos van. Erősen felülbecsültem. Most a 75. világuk a legújabb.
A magyar piacon 34000 játékos és a Tau a 21. világ. 75 világon valóban nagyon sokfajta kívánságot ki lehet elégíteni. Csak kell hozzá a játékosszám is.
 
Utoljára szerkesztve:

DeletedUser9302

Vendég
Nem nagyon szeretnék belebonyolódni a párbeszédbe, de szeretnék felvetni valamit.


Gondolom, te tudod legjobban, hogy minden világ után valahogy nem jó amit kaptak, mindig többre vágynak a fórumozó játékosok.

Megszerveztem ezért a szavazást, hogy érvényesülni tudjon a kérelmünk.
Ennek érdekében körülbelül 4 világ vezető nagy létszámú szövetség vezetőit kerestem fel, hogy küldje el szövetségének a levelemet amiben szavazásra kérem a játékosokat (persze saját döntésük alapján).*

Az elégedetlenségekre visszatérve, tudom, hogy nem sok a 100 szavazat.
Ellenben nem kezdeményezhetne a Support egy szavazást mint amikor váltottak az 1.0-ról a 2.0-ra?

Így minden játékos érvényesíteni tudná sz akaratát és lenne egy olyan eredmény a Support kezében amivel lehetne érvelni az InnoGames-nek és nem kellene szavazásokat szervezni a fórumon (nem mintha nehezemre esett volna).


Elnézést, hogy alkalmatlankodok a komentemmel és más irányba terelem a témát, de véleményem szerint most kell feltennem ezt a kérdést.

*Íme a levél:

Tisztelt Játékosok!

Szeretnélek megkérni benneteket valamire!
Tudom, hogy nagyon tapasztalt játékosok vannak ebben a szövetségben!
A Grepolis külső fórumán szavazást indítottunk egy lehetséges szerverről.
Tehát azt szeretnénk ha szavaznátok, hogy milyen szervert szeretnétek.


Eddigi többség:


Világsebesség: 3
Foglalási rend: új
Egység sebesség: 2
Kereskedelem sebesség: 2
Max. Tagság: 100 alatt
Béke: igen
Morál: nem
Kezdővédelem: 7 nap
Éjszakai bónusz: 23-06

Ha nem vagy beregisztrálva itt teheted meg.

Ha már beregisztráltál itt kell szavaznod. (Miután bejelentkeztél)


~Remélem minnél többen szavaztok !

További élvezetes játékot!

 

Moira

Ex-CM
Kiegészítés, mert félreérthető voltam. 100 szavazat az nagyon sok, a mögött emberek vannak és 100 ember bizony sok. Nem véletlenül mondtam, hogy a tervek szerint hogy fog alakulni a másik világ. A kijelentésem az volt, hogy nem statisztikai minta.
 

DeletedUser

Vendég
:) Sziasztok!
Már csak mosolyogni tudok. Nem hiába, mindenre van magyarázat. Kit érdekel, hogy más országokban milyen hősi világok vannak? Erre hivatkozik a vezetés amikor a holland szervert hozzák példaként a hősök bevezetésére. Ott 3-as sebeséggel mennek útnak, nálunk csak kettessel. Ne keverjük már a hősi világokat a hősök bevezetésével.
Szigma azért lett ostromos, mert nem "gondolatolvasó" a Support. De a logika nem lázítóst kívánt volna? Ostromos volt anno, arra lehetett regelni, lázítós mind zárva volt :)
35 ezer aktív játékos? Hol? Beregelnek és sorba hagyják abba. Ez a létszám is csak a kényszer miatt van, mert máshova meni nem éri már meg, csak a szigmára.
De ha ilyen sokan vagyunk akkor miért mondjátok, hogy nincs annyi ember, akik eltartsanak több szervert?
Tele van ellentmondásokkal a vezetöség indoka.
Na mindegy. Új szervernek is nagy sikere lesz, mert más nincs, ez van. A hatalmas érdeklődés nem azért lesz mert olyan jók a paraméterek, hanem azért mert nincs más.....
 

Gitta72

Member
Tisztelt Moira!

A szupport egyik hozzászólásában kfejezetten kérte, hogy lehetőség szerint ne a játékon belüli ügyfélszolgálati rendszeren belül jutassuk kifejezésre azt ,hogy milyen világtípust és milyen paramétereket szeretnénk az elkövetkező szerveren játszani...
Mivel ez volt a kérés így úgy vélem, hogy nem a játékosszám az ami irányadó hanem a fórumozók száma... Inaktív forumozók ahogy már korábban említettem nagy valószínűség szerint nem is játszanak így nem gondolnám, hogy úgymond résztvennének a játék "eltartásában" ... A reprezentatív és a statisztikai minta pedig nem ugyanaz... És a reprezentatív minta lényege pontosan az ,hogy úgymond kisebb populációszámmal ( ugyanakkor ahogy a nevében is van kisebb számmal, de arányaiban megtartott ) ,de hitelesen lehessen felmérni bizonyos területeket vagy bizonyos témákban kapjunk valíd eredményt. Az ,hogy mennyire volt reprezentatív vagy sem ez a szavazás ahhoz sokkal több paramétert kellene ismerni a játékosokról ,hogy ezt ki merjük jelenteni .
 
Fent