Kibeszélő: A hősi világok jövője

DeletedUser1886

Vendég
Kedves Mindenki!

Amikor megkaptuk az első tájékoztatást arról, hogy az Achilles sima harci világgá alakul és megnyílik a lehetőség csodák építése előtt, akkor úgy gondoltuk, hogy egy 2 és fél éve tartó szerver méltó befejezése lehet. Sok időt, energiát fordítottunk arra, hogy felkészülten várjuk majd, amikor bekövetkezik.
Egy hónappal később kaptunk egy újabb tájékoztatást, ami már csak arról szólt, hogy ugyan átalakul harci világgá, de csodák építése, vagy bármi más végjáték nélkül. Hivatkozás történt ez ügyben arra, hogy külföldi szervereken több volt ellene, mint mellette. Talán azért, amiért itt is: mert akik támogatták az ötletet, azok akkor nem írtak.
Amikor szóvá tettük, hogy miért történt minden így, akkor azt a választ kaptuk, hogy senki se mondta, hogy biztos lesz csodaépítés, mert minden változtatást előre meghirdetett menetrend szerint tesznek majd meg.
Ma pedig kaptunk egy "sima" verziófrissítésről szóló levelet, amelyben mindössze másfél sort szenteltek annak, hogy az Achilles immáron sima hősi világ...
Bennem az egésszel kapcsolatban több kérdés is felmerül, de jelenleg egy dologra szeretnék választ kapni: hol találom meg azt a hivatkozott "menetrendet", ami alapján megtudható, hogy mikor milyen változások fognak bekövetkezni. Mert elküldeni valahogy nem sikerült előre, a változtatás előtt.
Nagyon várom a választ.

Üdvözlettel:
Lara
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

Moira

Ex-CM
Sziasztok!

Először is köszönöm a visszajelzéseket. Kezdeném az egyszerű válasszal: a max áldás 550, független a győzelmek számától.

Most akkor térjünk át a kevésbé egyszerű válaszra. A hősi világok eredeti koncepciója egy több lépcsős folyamat lett volna, ahol a játékosok minél többet bizonyítanak, annál extrább világokba kerülnek. Amennyiben a reményeket beváltotta volna a világ, illetve beváltották volna a világok, úgy saját végjátékot is kaphattak volna. Ez lett volna az ideális nagyon sok szempontból. De sajnos nem hozták a számokat a világok. Ahelyett, hogy játékosban dúskálnának, inkább az ellenkezőjét láttuk már elég korán is. Egy olyan koncepciót, amibe nagyon sok energiát, erőforrást, munkát fektet valaki, nehéz eldobni. Igen, bizonyára érzelmi kötődés is kialakul. Talán úgy tűnik ez csak a játékos oldalon áll fenn, de ez nem így van. A tulajdonosok, fejlesztők, ügyfélszolgálatosok oldaláról ugyanúgy vannak érzelmi kötődések a játékhoz, vagy akár annak egyes elemeihez. Ezért ez minden oldalról egy nehéz döntés volt. Bizonyára lehetett volna hamarabb döntést hozni. Lehet, hogy jobb lett volna egy rántással kihúzni a fogat és túl lenni rajta. Talán az lett volna a legjobb megoldás. Talán nem. Ezt most már sosem tudjuk meg. Csak jelezni szeretném, hogy a hősi világ koncepciójáról nehéz volt lemondani. És nehéz a játékosok reakcióját is előre látni, mindaddig, ameddig nem kerül kihírdetésre valami. A hősi világokat úgy hirdettük meg, mint vég nélküli világokat, azzal a megkötéssel, hogy ez még változhat. Ez így nagyon bizonytalannak tűnhet, de ez egy organikus játék, ami a játékos bázissal együtt, globálisan alakul, fejlődik. Állandó kihívásokkal kell megkűzdeni és mi próbálunk ezekre a helyzetekre adekvát választ adni.

Tudjuk és értjük, hogy a játékos egy nagy csoportja azt szeretné, ha csodák korával lezárulna a játék. Ahogy azt is, hogy a játékosok egy másik nagy része azt szeretné, ha simán lezárnánk. Vannak sokan, akik szeretnék, ha a mostani helyzet maradna meg. A hozzánk érkezett globális információ szerint nagy arányban vannak azok, akik semmiképp nem akarnak csodákat ezeken a világokon. A játék tervezői kénytelenek voltak ezt figyelembe venni, és arra jutottak, hogy ez a panasz jogos, mivel eredetileg valóban azt mondtuk, itt nem lesz végjáték.

Teljesen megértjük, hogy azok, akik az eredeti bejelentést követően csodák irányába terelték a saját szövetségüket és stratégiákat dolgoztak ki, úgy érzik, hogy kihúzták a lábuk alól a talajt. Ezért elnézést kérünk. A dolgok jelen állását tekintve annyit tudok biztosra mondani, hogy ameddig a csodák korának globális revíziójára sor nem kerül, nem várható döntés az ex-hősi világok végjátékáról.

Legcélszerűbb egy saját végjáték lenne, az lenne méltó hozzá. Sajnos anyagilag ez kivitelezhetetlen. Kár. Megérdemelné a szerver, hiszen sok tapasztalt játékos nagy csatájának volt tanúja. Ugyanakkor kénytelenek vagyunk a realitások talaján maradni, már csak azért is, mert eljött a tényleges idő, hogy a változások bekövetkezzenek. Remélem, hogy a világ megnyitása új és pozitív izgalmakat hoz a szervernek és a játékosoknak, valamint hogy a jövőben nem lesz több ilyen helyzet. Köszönjük mindenki megértését.

Moira
 

DeletedUser1886

Vendég
Kiedves Moria!

Talán azért nem sikerült úgy "hozni a számokat" a szervernek, mert

1. Nagyon sok játékosnak nem voltak megfelelőek a szerver paraméterei (sebesség, morál, hódítási rend, )

2. Nagyon könnyű volt a regisztráláshoz szükséges feltételt teljesíteni (egy kezdő játékos is másfél hónap alatt megcsinálja)

3. A világ jelenleg is, ahogy mindig is jobban preferálja a védekező magatartást, az építgetős, fesztiválozós, városgyüjtögetős játékot akár harcok nélkül is (mert "olcsóbb" egy kulturális szintet összehozni harc nélkül)

4. Ugyan miért gondolta azt bárki is, hogy egy olyan világ, amilyen már egy éve is volt az Achilles vonzó lesz annyira, hogy oda tömegével regisztráljanak játékosok állandóan? (tegye a szívére a kezét mindenki, és mondja meg, hogy szívesen és lelkesen játszana-e új belépőként egy olyan szerveren, ahol olyanok a játékosok és a szövetségek listás adatai, amilyenek az Achillesen voltak/vannak, adna-e esélyt bárki is saját magának, hogy akár egyénileg, akár egy új szövetséggel jelentős eredményt érne el)
Ehhez hozzátenném azt is, hogy pontosan ezért nem fog a világ jobban benépesülni azután sem, hogy sima harci világgá minősítették. Hiszen más szervereken van úgymond előre jutási lehetőség.
Ha a fokozatosság elve érvényesülni tudott volna az elmúlt 2 és fél év alatt, akkor talán sikeresebb is lehetett volna, bár a számokkal én nem lehetek tisztában. De talán ha sokkal korábban sikerül a többlépcsős megoldást bevezetni, akkor nagyon sok játékos nem hagyta volna abba (és itt megfelelő tudású és aktivitású játékosokra gondolok) azért, mert beleunt. Egy idő után valamilyen feltételrendszer szerint ki lehetett volna emelni a játékosok egy részét (akik máshol folytatták volna tovább), így az új belépők számára is elképzelhető, hogy vonzóbb lett volna a regisztrálás, hiszen nem kell megküzdeniük a legnagyobbakkal. És ezen a morál sem segít, mint eszköz, hiszem ha személyes példát mondanék én a 160 városommal el szeretném foglalni egy új belépő 3 városát, ugyan meddig tartana? Szerintem egy jó koncepciót dobtak el nem tudom, hogy miért.

Ha már nem váltotta be a reményeket az Achilles, akkor adni kellett volna azoknak a játékosoknak, akik végigharcolták ezt a 2 és fél évet egy esélyt arra, hogy méltó módon befejezhessék. Én személy szerint nem szeretem a csodaépítéseket. Bár egyesek szerint igazi csapatjátékot ez követel meg, én mégis eléggé unalmas dolognak tartom. Sokkal érdekesebb lett volna a számomra egy olyan végjáték, amely harcokhoz kötött. De ha már mindenképpen változtatni kellett a szerveren, és sima harci világot kellett csinálni belőle, akkor talán egy végjátékot is megérdemelt volna.

Nem találtam adatot arra vonatkozóan, hogy a világ statisztikai adatai hogyan változtak az elmúlt időszak alatt, vagy akár a mögöttünk lévő fél évben. Ha valaki tudja, hogy ilyet hol keressek, azt kérem, hogy ossza meg velem. De mindenképpen figyelni fogom az aktív létszám alakulását. Mert az átalakítás szerintem semmi új, pozitív izgalmat nem fog hozni. Ez a lépés önmagában nem hiszem, hogy bármennyire is javít majd az Achilles "számain". Megismételném, hogy az itteni játékosok statisztikája demoralizáló lehet egy belépni akaró játékos számára. Nagyfokú mazochizmus kell szerintem ahhoz, hogy valaki ezt látva regisztráljon.
A tervezőknek, tulajdonosoknak, és mindenki másnak is pedig azt javaslom, hogy gondoljanak arra, hogy a játékot játékosok alkotják, a nevek mögött emberek vannak, és nélkülük ez a játék sem létezne. Mert ők azok, akik a megtervezett világokat életre keltik. És ha bármilyen indokkal elkezdik úgy kezelni őket, mintha csak egy alkotóelemei lennének egy játéknak, nem többek, mint mondjuk a szigetküldetéses újítás, akkor az olyan érzelmeket vált ki belőlük, amely egyáltalán nem kedvező irányba viszi a véleményüket sem a játékot működtetőkről, sem a többi "kapcsolt" csoportról.
És talán ehhez kapcsolódóan még valami: én tudom, hogy mindenki pénzből él, és hogy az nagyon fontos része ennek a játéknak is. Nagyon sokat hallottam - talán túl sokszor is -, hogy "mennyire költséges". Azok, akik az Achillesen, vagy bármelyik másik hősi világon játszanak, nem ezen a szerveren kezdték, nagyon sokan nagyon sok időt, energiát és PÉNZT áldoztak rá. Szerintem átgondolásra érdemes, hogy akár egy egyéni végjátékot is kiérdemeltek ezzel. Mert a pénz nem minden. :) És ha azok kifogása jogos, akik a végjáték ellen vannak (hivatkozva arra, hogy a meghirdetéskor más volt a koncepció), akkor a világ változásának bejelentésétől kezdve a mi kifogásunk is ugyanannyira jogos (mert mi is hivatkozhatunk joggal a meghirdetett változásokkal felállított koncepcióra).
És most sem lett volna ilyen helyzet, ha előtte megkérdezik a játékosok véleményét. Máskor, máshol ezt még megtették.

Köszönöm a figyelmeteket.

Lara
 

DeletedUser9294

Vendég
Tisztelt Gerpolis Support csapata!

Az achilesre ezután regisztráló játékosok egy 175 pontos várossal indulnak?

üdv
zeuszazegekura
 
Fent