Kibeszélő: Új szabályzat

Moira

Ex-CM
Kedves Játékosok!

Ahogy láthattátok, február 9-től új szabályzat lép életbe. Azért szerettem volna ennek is kibeszélő témát nyitni, mert bár nem várható, hogy az épp hatályba lépő szabályzaton változtatunk, lehet, hogy értelmezésben segítséget kértek és szeretnék ennek teret adni.

Ráadásul a legfontosabbakat én magam is ki szeretném emelni, nehogy ebből gond legyen.

- Fair play: teljesen megváltozott. Mostantól kezdve a város átadásos eseteket nem fogjuk vizsgálni, mert nem fog szabályba ütközni. A kirívó eseteket, amikor valaki csak azért játszik, hogy másnak várost gyártson, utána újraindít, hogy új várost gyártson neki, és semmi más játékcél nem vezeti, ezeket természetesen továbbra is szankcionálni fogjuk, de az, hogy egy várost a szövetség egyik tagja stratégiai okokból egy másik szövetségnek átad, ez többé nem lesz szabályszegés akkor sem, ha nincs ellentételezése a városnak rövid időn belül.

- Proxy-TOR: a szabályzat életbe lépésével szabályszegésnek minősül az IP cím elrejtésére tett kísérlet. Egyedi felmentést indokolt esetben a support adhat. Erre vonatkozó kérelmet a supportnál kell benyújtani az ügyfélszolgálati panelben.

- Piaci kereskedelem: Azonos interneten játszók is kereskedhetnek azonos harmadik személlyel a piacon belül a szabályzat hatályba lépése után, ugyanis ez indokolatlan korlátozás volt. Arannyal az érintett világon lehet kereskedni, de továbbra is csak a piacon és zsarolással nem lehet senkit sem arra kényszeríteni, hogy aranyat áruljon a piacon. Nyersanyagot igen, aranyat nem.

- Kommunikáció: Eddig is szabályszegés volt, de kiemelem, hogy a spam levelek, lánc levelek tilosak. Mindenkit kérek, hogy az ilyenekre a szövetségi fórumot használja, mert ott nem tilos, míg levélben kéretlen levél és mint olyan tiltott. Tilos a másik játékos zaklatása is (ide tartozik az is, ha mást kérsz meg, hogy a nevedben írogasson neki).


A többi változtatás igazán csak átfogalmazása a dolgoknak, hogy összeszedettebb, logikusabb levezetésű legyen a szabályzat.

Ha kérdés merül fel, úgy itt és a support panelen belül is szívesen válaszolunk.

Tisztelettel
Moira
 

DeletedUser9975

Vendég
Kedves Moira!
Köszönjük a lehetőséget a konzultációra.
Egyik kérdésem lenne, hogy a Proxy-TOR címszó alatt leírtak vonatkoznak-e rám, tekintve, hogy a munkahelyemen biztonsági okokból proxy szerver üzemel, ezen keresztül érem el a netet.
A másik a városátadással kapcsolatos. Jól értem-e, hogy az új foglalási rend régi problémája most legálissá minősült, azaz az ellenfél előtt belázított saját város elfoglalása, csere-beréje szövetségen belül abból a célból, hogy az ellenfél ne tudja elfoglalni, szabályos? Ezzel a módszerrel, mint azt sokan tudják el lehet lehetetleníteni egy város foglalását.
Üdvözlettel
Gaborosz
 

Moira

Ex-CM

Köszönöm, hogy kérdésekkel fordultál hozzánk.

Az első résszel kapcsolatban, kérlek, hogy keress fel minket az ügyfélszolgálati portálon. Ott tudunk erről részletesebben beszélni. Van olyan helyzet, ahol a tor-proxy nem az ip elrejtését célozza és mint ilyen felmentést adunk a tiltás alól.

A másik tekintetében: az ellenfél előtt belázított város eddig is szabályos volt. Ez sosem volt tilos, hiszen egy nagyon is jól meghatározott játékon belüli stratégia miatt volt rá szükség, nem játékon kívüli okokból. De igen, szabályos. Mostanttól nem fogjuk nézni a városátadások ellentételezését és okait. Csak akkor szabunk ki szankciót, ha egyértelműen úr-szolga fiókokról van szó, tehát az egyik fiók egyetlen célja, hogy a másik fiókot kiszolgálja.

Remélem, hogy pontos válaszokat tudtam adni. Ha további kérdés merül fel, szívesen válaszolunk.
 
Fent