Kereskedés arannyal

Moira

Ex-CM
Száz szónak is egy a vége gyerekek! Indulok a TESCO-ba! Van még 1,3 millió a számlámon, azt elköltöm, majd szólok a banknak, hogy ne adjanak egy fillért sem nekik! Jól becopják!
smiley_emoticons_auslachen2.gif

Megteheted. Az egyetlen probléma, hogy vagy a vásárolt tételeket kell visszaadnod, vagy jogi eljárás indul ellened. De ettől még vissza lehet vonni a pénzt, mert erre jogi lehetőség van. A jogi lehetőséget pedig a jogalkotás és a banki jogszabályok adják meg. Erre nekünk, nekem az égvilágon semmi ráhatásunk nincs. Nem tudjuk befolyásolni, hogy mennyi ideig lehet visszavonni a pénzt. Persze minden cégnek az az érdeke, hogy ezt korlátozhassa, de a fogyasztóknak nem ez az érdeke, ezért a fogyasztóvédelmi jog máshogy rendelkezik.
 

Moira

Ex-CM
Miért tűnik ez fenyegetésnek ahelyett, hogy tisztességes választ adnál, mely szerint megoldjátok a problémát! Ugyanaz a gondom, mint Attilának(Peron). 14,5k aranyam van és nem enged vásárolni, ajánlatot felrakni. A banktól megkaptam az sms-t, hogy levonásra került. Miért vonnám vissza? Ezt az összeget a játékra szántam!

Sajnálom, ha fenyegetésnek hangzik. Inkább tényszerű akart lenni. Természetesen nekünk nem érdekünk, hogy visszavond a fizetésed. De ettől még nem tilthatjuk meg, hogy azt visszavond. Nincs ráhatásunk arra, mikor és meddig van nyitva neked ez a lehetőség. Arra van ráhatásunk, hogy erre miként reagálunk. Más cégek máshogy reagálnak. Van aki az árakat emeli meg azért, hogy kalkulált veszteségként könyvelje el az ilyen visszavont tételeket. Mi más garanciákat építünk be. Mindegyik működő gazdasági modell, mi ezt választottuk az árnövekedés helyett. Én tényleg pusztán azt akartam megerősíteni, hogy a jogi lehetőség nyitva áll előtted, és ezt mi nem zárhatjuk el. Ameddig nyitva van a lehetőség, addig viszont reagálhatunk rá. A jövőben implementálni fogunk egy kifejezett figyelmeztetést a vásárlási folyamatba, ami előre jelzi a piac megnyitás időpontját vásárlási tételenként. Ez folyamatban van, hiszen foglalkozunk a kérdéssel. Remélem, hogy ez sokat fog segíteni a döntések megalapozott meghozásában.
 

Moira

Ex-CM
Valóban meg lehet venni más módon is az aranyat. Telefonról SMS-ért. Csak nem mindegy, hogy 1 arany mondjuk 1.5-be kerül vagy 2.54-be. Pár dolog azért szöget ütött a fejembe. Más cégek miért nem járnak el kártyás vásárlás kapcsán így? Hasonlóan online módon működnek a pókeres oldalak. Ott ez miért nem probléma? Ha befizetek a PS vagy bármelyik ilyen oldalra, 30 mp múlva már játszhatok a pénzemért...

Más és más modellek vannak arra nézve, hogy milyen választ adnak az egyes vállalatok. Az sem kizárt, hogy adott esetben egy nagyobb és tőkeerősebb cég kockázatvállalási megállapodást köt a nagyobb kártyakibocsátókkal és ezt a többletköltséget az egységárba építi bele, vagy a reklámozásból téríti meg az így megjelenő terheket. Mi más utat választunk. Nem azonos cégekről, modellekről van szó, így az adekvát válasz sem azonos. Különös tekintettel arra, hogy nem ismerem az egyes online póker cégek marketing hátterét, pénzügyi működési keretét, de még a költségvetését sem, így nem tudok választ adni arra, hogy miért más módszert választottak. Attól tartok, erre kevesen tudunk megalapozott választ adni. Az biztos, hogy mind volumenünkben, mind tőkénkben, mind üzleti modellünkben és a ránk vonatkozó jogi szabályozásban jelentősen eltérünk.
 

Moira

Ex-CM
Kedves Játékosok!

Sikerült kiderítenem, hogy milyen fizetési módoknál milyen embargó határidők vannak:
Kártyás fizetés/átutalás: 60 nap
Direct Debit: 42 nap
PayPal: 60 nap
Skrill/Moneybookers: 20 nap
Fyber (SponsorPay): ∞ (sosem lehet az így szerzett aranyakat felhasználni piacon)

Az összes többi jelenleg aktív fizetési mód azonnal érvényesül.
Remélem, hogy ezzel tudtam segíteni.
 

DeletedUser8635

Vendég
Üdv , én többekkel kereskedtem még olyanokkal is akik ide írtak , nyersanyagokat adtam aranyért , eddig 1740 aranyat szedtem össze így , és szerintem jól működik, minden ajánlatomat 1 órán belül elfogadták.

Juj remélem az így szerzet aranyat át lehet vinni más világba , ahol majd arany várost építek ,arany csoki szökőkúttal :eek:)
 

DeletedUser8635

Vendég
Elég idegesítő, hogy már 10+ oldalt kell átlapoznom azon ajánlatokon amikben aranyat szeretnének mire megtalálom a nyersanyagosokat.

Igen ez tényleg durva , a személyes kedvencem az aki 200 aranyat kér 200 ezüstért , azt hiszi hátha valaki véletlen rákattint vagy nem tudom ,de poén. :)
 

DeletedUser9975

Vendég
Úgy látom azzal állunk szemben, hogy néhány csaló miatt büntetik a tisztességes játékosok ezreit. Ha nem lett volna bevezetve ez a szabály, nem lett volna miről beszélni, nem is tudnánk erről a csalási lehetőségről.
Én sem hallottam még olyan szolgáltatóról, akinél nem egy elbírálás alá került volna, hogy kártyával, vagy pl. készpénzben fizetek. Abból a szempontból, hogy itt fizetek egy szolgáltatásért, de nem kapom ugyanazt a szolgáltatást, mint aki másképp fizet, ez a módszer meglehetősen aggályos. Sokkal szerencsésebb lenne, ha a csalókat szűrnék ki és nem érne kevesebbet az én aranyam másénál, ha egyszer ugyanúgy kifizettem az árát.

A piacon az arany-szűrő nagyon jó lenne. Egyébként sajnos évek óta hibásan működik a szűrő, most mintha javult volna. A szállítási idő szerinti szűrés viszont továbbra is hibásan működik. Beállítok 1 órát és a 40 perces szállítási időket sem listázza ki.
 

Moira

Ex-CM
Több olyan terület is van, ahol néhány csaló miatt szabályok alakultak ki, ilyen az, hogy azonos internetről játszók nem tehetnek meg azonos dolgokat, mint azok, akik nem azonos interneten játszanak. Ez nem csak itt jellemző, hanem mindenhol.

Itt nem arról van szó, hogy te megkapod-e az aranyakat, megkapod. Másnak nem adhatod át.

Az aranyszűrést már kértük a fejlesztőktől. Remélem, hogy idővel bevezetésre kerül, ahogy a vásárlási figyelmeztetés, hogy meddig áll fenn a piaci arany-embargó.
 

DeletedUser9975

Vendég
Értem én a cég hozzáállását, csak nem értek vele egyet.

Lenne egy feladványom általános iskola 2. osztály számára :)
Veszek 1000 aranyat, 30 nap alatt elköltök belőle 500-at.
Ekkor veszek megint 1000 aranyat, a következő 30 nap alatt megint elköltök 500-at.
A következő (61.) napon mennyi 60 napon túli aranyam van? Avagy: hány éves a kapitány ?

Mert ugye azt csak én tudhatom mennyi aranyat akarok félretenni arra, hogy 60 nap múlva tudjak vele kereskedni.
De semmi gond, ne fájjon a fejlesztőknek a feje emiatt, itt a megoldási javaslat: a BETÉT !
Mint a bankszámlán, betétbe lekötöm az aranyamat és 60 nap múlva kiveszem. Vagy annyi nap múlva, amennyi az adott fizetési konstrukcióhoz tartozik. Gondoljátok végig - csak így biztosítható, hogy a folyamatos arany vásárlás mellett legyen olyan aranyam is ami elég öreg ahhoz, hogy tudjak vele kereskedni.
Várjuk a betét funkció bevezetését! Vagy ennek az egész szabálynak a törlését.
 

DeletedUser9975

Vendég
Eddig nem jött megfejtés a feladványra.

Más játéknál láttam, hogy úgy történik a fizetés, hogy bejelölöm a szerződési feltételek elfogadását és kifejezetten lemondok arról a jogomról, hogy visszavonjam a fizetést 14 napon belül. Ha más cégnél működhet, esetleg itt is meg lehetne oldani egy ilyen hozzájáruló nyilatkozattal.

Továbbá van egy ilyen figyelmeztetés is abban a másik rendszerben:
"A közelmúltban új vagy egy ideje nem használt bankkártyával növelted Steam Pénztárca összegedet. A Közösségi Piachoz való hozzáférés korlátozva lesz, és a megvásárolt mikrotranzakciós tételek vagy ajándékok nem cserélhető állapotúak maradhatnak, míg nem hitelesíted, hogy az új bankkártya a te tulajdonod".
Ezután van egy hitelesítési eljárás, amivel igazolom, hogy ez az én bankkártyám és akkor felhasználhatom cserére is a megvásárolt tételeket.
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:
Fent