Egység Áttekintő / Legjobb Építések, Fejlesztések

DeletedUser

Vendég
akkor az volt a baj, szállítókat önmagában sose küldj, csak ha időzíted a hajókat és a szállítókat egymás után
 

DeletedUser

Vendég
Akkor sem :) Ügyesebb játékos a 2. kör elé behúzza a biremákat, amivel az első elől kiugrott. Elég ha van 2 mp a két támadás között.
 

DeletedUser

Vendég
azért mondtam hogy "felváltva", 1 jelzős támadás és egy szárazföldi (még jobb ha áttörésben)
 

DeletedUser

Vendég
???

ha mondjuk engem támadnak és van még egy óra hogy a tengeren át odaérjenek a városomhoz és én nem akarom megvárni azt az egy órát elindítom ellenük az én seregeimet, akkor a tengeren ütköznek vagy a seregeim átmennek az ellenséges városba harcolni?:confused:
 

DeletedUser

Vendég
meg kell várni a támadás beérkeztét, nem lehet ellenük küldeni a katonáid, először ha tenger felől jön mindig tengeren harcoltok aztán szárazföldön ha nyert tengeren
 

DeletedUser

Vendég
Hello.
Én láttam képeket, ahol fel volt építve a világítótorony, a könyvtár és az orákulum is.
Úgyhogy szerintem hármat lehet felépíteni.
 

DeletedUser

Vendég
Már bocsi, az egy bug volt régen, és most is csinálhatsz olyan képet csak Photoshop kell hozzá
 

DeletedUser

Vendég
Összehasonlítottam pár egységkombinációt amik közül lehet válogatni, ki melyiket választaná. Ez persze csak pár lehetséges összeállítás. Léteznek nyilván másfélék is amiket nem próbáltam, de talán tudok ezzel segíteni:

Itt benn lesznek egyes régebbi egységkombinációk is természetesen.

A legtöbb 8 lakosra van összeállítva. De van amelyik többre vagy kevesebbre, itt le van írva az adott érték és a 8 lakosra nézett is.

1 kardos/3 íjász/1 szekér
8 lakosra jutó védelem:
Zúzó (108), Szúró (99), Távolsági (122)

1 kardos/3 íjász/4 hoplita
8 lakosra jutó védelem:
Zúzó (104), Szúró (131), Távolsági (94)

Ez a kombináció véd szúrófegyverekkel szemben a legjobban, azonban a távolsági fegyverekkel szemben elég gyenge és a legkedveltebb támadóegység a parittyás, tehát ennek használata meggondolandó.

4 íjász/1 szekér
8 lakosra jutó védelem:
Zúzó (100), Szúró (116), Távolsági (104)

Elég egyenletes eloszlás, bár pont szúrófegyverből a legnagyobb a védelem, amelyből a legkisebb támadások értéke (ebbe nem számítanak bele a mitológiai egységek!).

5 kardos/3 hoplita
8 lakosra jutó védelem:
Zúzó (124), Szúró (76), Távolsági (171)

Érdemes azt is figyelembe venni, mivel támadnak, ha támadnak. Ha hoplitákkal, harci szekerekkel támadnának, ez a védelmi lehetőség nem túl hatásos. Lovasok és parittyások ellen azonban meglehetősen hatékony.

5 kardos/2 íjász/1 hoplita
8 lakosra jutó védelem:
Zúzó (100), Szúró (102), Távolsági (181)

4 kardos/4 hoplita
8 lakosra jutó védelem:
Zúzó (128), Szúró (80), Távolsági (148)

Jelentősen gyengébben véd távolsági támadások ellen, mint az 5 kardos/3 hoplita kombináció. Szúró/zúzófegyverek ellen is csak kis mennyiségben erősebb.

6 kardos/2 íjász
8 lakosra jutó védelem:
Zúzó (96), Szúró (98), Távolsági (204)

Távolsági ellen az egyik legjobb védelem. Ennél már csak 7 vagy 8 kardforgatót tartalmazó kombinációkkal lehetne több távolsági elleni védelmet összeállítani, bár az a szúrófegyverek elleni védelemnek már eléggé a rovására menne. A másik két fegyvernem ellen ez a kombináció kevésbbé hatékony.

4 kardos/1 íjász/3 hoplita
8 lakosra jutó védelem:
Zúzó (116), Szúró (93), Távolsági (153)

1 kardos/1 íjász/2 hoplita
4 lakosra jutó védelem:
Zúzó (56), Szúró (57), Távolsági (56)
8 lakosra jutó védelem:
Zúzó (112), Szúró (114), Távolsági (112)

Ez a legegyenletesebb védelmi elosztás, bár távolsági fegyverekkel szemben gyengébben véd.

1 kardos/1 íjász/1 hoplita
3 lakosra jutó védelem:
Zúzó (38), Szúró (45), Távolsági (49)
8 lakosra jutó védelem:
Zúzó (101,33), Szúró (120), Távolsági (130,66)

6 kardos/4 íjász/2 hoplita/1 szekér
16 lakosra jutó védelem:
Zúzó (220), Szúró (188), Távolsági (298)
8 lakosra jutó védelem:
Zúzó (110), Szúró (94), Távolsági (149)

Ez egy dupla kombináció :) jobban nem próbáltam bonyolítani az egységek arányait, bár lehetséges, hogy így összekovácsolható hatékonyabb védekezés is, mint az itt leírtak.


Ezek csak általam kipróbált lehetőségek, nyilván léteznek még mások is esetleg ennél sokkal ütősebbek.
Remélem van akinek tudtam ezzel a kis infóval segíteni. Vegyétek figyelembe mivel támadnak titeket elsősorban, és az alapján próbáljatok meg hatékony kombinációt kifejleszteni!
És ne feledjétek:
a veremben legyen minél több ezüst (100.000 nem elég), hogy ne tudjanak egy könnyen lekémkedni titeket, mert akkor sokkal jobban fel tud készülni egy esetleges támadó a támadásra!

Sok sikert mindenkinek! :)
 
Fent